Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2014

Mézeskalácsos tejszínes túrótorta

Kép
Idén sem sikerült megúszni gyomorrontás nélkül a karácsonyt, napokig tartott, míg helyrejöttem a csupán két napos, de annál kiadósabb trakta után. Az a helyzet, hogy már jó ideje áttértem az egészségesebb ételekre, ezért hangyányit megviselte a szervezetemet az, hogy két nap alatt letoltam az egész éves húsleves, valamint rántott hús adagot, és akkor a sütihegyekről nem is beszéltem. Semmi különöset nem alkottam ebben az évben az ünnepre (a szokásos mákos gubát , a csokihabos sütemény t dobtam be a közösbe egyetlen húgom isteni finom mézes krémese és atyám legendás kókuszgolyója és kókusztekercse mellé). Azért torta nélkül még sincs karácsony, de nem akartam ezredjére is elkészíteni a család kedvenc Túró Rudi tortáját, valami hasonlót, de mégis különlegest kerestem. Hamar ráleltem arra, amit kerestem, a Nosalty-n szinte azonnal belefutottam a mézeskalácsos változatba, nem volt kérdés, hogy őt fogom elkészíteni. Gyorsan megvan, abszolút karácsonyi az ízvilága, és finom!  Mézeskalácsos

Csokis bécsi kuglóf

Kép
Már évek óta készülünk a bécsi adventi vásárra, ahová természetesen idén sem jutottunk el. Pedig alig várom, hogy végre megigyak egy igazi bécsi kávét egy szelet igazi bécsi kuglóffal egy igazi bécsi kávéházban. Ez most sajnos nem jött össze, de szerencsére a Vidék íze című újság aktuális számában ráleltem egy bécsi kuglóf receptre, amelyet azonnali hatállyal elkészítettem. Nagyon egyszerűen és gyorsan összedobható és mennyeien finom! Jövőre pedig most már tényleg elmegyünk Bécsbe és abszolválom az eredetit:-) Csokis bécsi kuglóf Hozzávalók: - 25 dkg puha vaj - 22 dkg cukor - 25 dkg liszt - 5 tojás - 3 dkg kakaópor - 1 cs vaníliás cukor - 7 ek olaj - baracklekvár - 1 nagy tortabevonó Elkészítés: Egy nagyobb tálban habosra keverjük a puha vajat 17 dkg cukorral, a vaníliás cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. A fehérjéből a maradék 5 dkg cukorral kemény habot verünk. Egy kevés habot óvatosan hozzáadunk a vajas elegyhez, majd felváltva, több adagban hozzákeverjük a lisz

Rizses zöldségtorta

Kép
Nagy nehezen rászántam magam, hogy rendet tegyek a receptjeim között (muszáj volt, már nem tudtam becsukni a szekrényajtót), melynek eredményeként immár apukám legnagyobb derültségére a gardróbomban is több polcot foglalnak el a finomságokat rejtő papírok (most mit tegyek, ha a konyha már tele van, ki nem fogom dobni, így valahová el kellett raknom őket, nem?:-)). A nagy pakolás közben a kezembe került egy nagyon sok évvel ezelőtti Nők Lapja recept, amelybe azonnal beleszerettem. Kicsit macerás elkészíteni, de megéri, mert isteni finom! A kutyus szerint is, ugyanis amíg én kimentem a házból fényképezni, addig ő nemes egyszerűséggel lelopta az asztalról az ebédemet. Nagyon mérges lettem rá, és azonnal kiraktam az udvarra, viszont az a bűnrossz, de imádnivaló kutyus pontosan tudja, hogyan kell a mamára nézni azzal a kis gombszemével, hogy gyorsan megenyhüljön:-). Naná, hogy itt fekszik mellettem, miközben ezt a bejegyzést írom:-)  Rizses zöldségtorta Hozzávalók: - 1 citrom - 30 dkg rizs

Mákos krémes

Kép
Nemsokára sül a mákos és diós bejgli (nem lesz recept, mert nem én fogom elkészíteni, hanem a sógorom, aki korábban pék volt, az ő reszortja ez nálunk már nagyon régen, isteni finom lesz most is biztosan, mint eddig mindig!), éppen ezért eszemben sem volt mákos sütit készíteni. De hát, ahogyan az nálam lenni szokott, a szemem el került a neten egy recept, amelybe első pillantásra beleszerettem , és innentől kezdve az észérveknek nem volt helye. Alig vártam, hogy sütő közelébe kerüljek, és már álltam is neki a finomságnak, amelyet egy kicsit macerás volt elkészíteni, de mennyei lett az íze, alig győzöm elrejteni a szemem elől, hogy a családnak is legyen mit nassolnia:-). Mákos krémes Hozzávalók: Mákos réteghez: - 25 dkg darált mák - 2 tojás - 15 dkg puha vaj - 5 dkg cukor - 2 dl tej - 1 cs sütőpor - 3 dkg liszt Piskótához : - 5 tojás - 15 dkg cukor - 15 dkg liszt - 3 ek víz Krémhez: - 4 dl tej - 4 ek liszt - 15 dkg puha vaj - 13 dkg porcukor Tetejére: - 1 nagyobb tortabevonó  Elkészítés

Sütőtökös brownie

Kép
Már megint dugig megtelt a mélyhűtő, ki kellett vennem egy adag lefagyasztott sütőtökpürét, hogy be tudjam csukni. Ezzel nagy hirtelen el is dőlt, hogy a hétvégi nasi sütőtökös lesz. Már csak azt kellett kitalálnom, milyen formát öltsön a finomság. Némi tanácstalanság után elkezdtem rendeltetésszerűen használni a netet (=google keresőbe beüti a sütőtökös sütemény szóösszetételt, és már csak annyi a dolga, hogy nézelődjön a nózija előtt sorjázó receptek között), és hamar megakadt a szemem a sütőtökös brownie-n . Azonnal beleszerettem a nasiságba, alig vártam, hogy elkészítsem. Percek alatt készen van a tészta, a többit elvégzi helyettünk a sütő, nekünk már csak a habzsolás marad! Sütőtökös brownie Hozzávalók : - 15 dkg vaj - 20 dkg fehér csoki - 3 db tojás - 1 cs vaníliás cukor - 24 dkg (barna) cukor - 12 dkg finomliszt - 15 dkg sütőtökpüre Elkészítés: Egy kisebb tálba tesszük a vajat és a fehér csokit, gőz fölött megolvasztjuk, kihűtjük. A tojásokat habosra keverjük a cukrokkal, hozzáa

Gesztenyés krémes

Kép
Lassan jön a karácsony, elkezdtem a ráhangolódást az ünnepekre azzal, hogy ha találok egy olyan receptet, amelyhez tipikusan olyan hozzávalókat kell felhasználni, amelyek a karácsonyi ízeket idézi, muszáj azonnal kipróbálnom őket. Így jártam most is, amikor teljesen véletlenül megláttam ezt a gesztenyés sütit Flóránál, azonnal tudtam, hogy a hétvégi finomság kérdése eldöntetett. Gyorsan elkészült, mennyei lett, gyorsan elfogyott! Gesztenyés krémes Hozzávalók: - 20 dkg darált keksz - 50 dkg gesztenyemassza - 5 dkg vaj - 1 csokoládés pudingpor - 4 dl tej - 10 dkg cukor - 4 dl habtejszín - tortadara Elkészítés: A puha vajat összegyúrjuk a darált keksszel és 40 dkg gesztenyemasszával. Egy közepes tepsit kibélelünk sütőpapírral és az aljára nyomkodjuk a kekszes masszát. A csokis pundigport megfőzzük a tejjel és a cukorral (pudingport kevés tejjel csomómentesre kever, többi tejet cukorral felforral, pudingport belekever, sűrűre főz, ennyi), és belekeverjük a maradék 10 dkg gesztenyemasszát

Indiai pulao rizs

Kép
Hatalmas rajongója vagyok az indiai konyhának, imádok kísérletezni a műfajban. Talán ebben a kultúrkörben a legszínesebbek az ételek, szemet gyönyörködtetőek és lelket emelőek a finomságok, már a látványtól is azonnal kedvet érez a kezdő konyhatündér, hogy kipróbálja a receptet. Nem utolsósorban egészségesek is az ételek, hiszen rengeteg zöldséget, gyümölcsöt tartalmaznak. A fűszerek egész hadserege áll csatasorban azért, hogy a különleges ízekre éhes gasztrokalandor (=én) próbát tegyen velük. Hát csoda, hogy első pillantásra beleszerettem ebbe a receptbe, amelyre teljesen véletlenül leltem rá a neten?  Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ebéd lett belőle, arról pedig, hogy menyire ízlett, mindent elmond, hogy éppen most készült el a következő adag, mert egyedül elfogyasztottam a négyfős adagot! (nem egyszerre természetesen, de akkor is! tényleg mennyeien finom ételről van szó!) Indiai pulao rizs Hozzávalók: - 2 tk só - 2 db babérlevél - 20 dkg apró kockára vágott sárgarépa - 2 ek vaj

Kókuszos tejbegríz torta

Kép
Tejbegrízből soha nem elég! Nekem legalábbis nem, a műfaj szerelmese vagyok, rengeteg változatot kipróbáltam már, de torta formában eddig még nem vettem magamhoz ezen mennyei mannát. Aztán teljesen mást keresve véletlenül belefutottam egy receptbe Hahópihénél , amelybe azonnal beleszerettem: kókuszos is, tejbegríz is, csokis és még torta is. Nekem ez kell!!! Nem sokkal bonyolultabb és időigényesebb, mint egy sima, mezei gríz elkészítése, annál azonban ezerszer finomabb és töményebb. Vigyázat, függőséget okoz! Kókuszos tejbegríz torta Hozzávalók: Tortához: - 9 dl tej - csipet só - 20 dkg vaj - 20 dkg (barna) cukor - 24 dkg (tönköly) búzadara - 20 dkg kókuszreszelék Tetejére: - 12 dkg étcsoki - 2 dl tejszín Elkészítés: A tejet egy nagyobb lábosban feltesszük forrni a csipet sóval. Ha már melegszik, hozzáadjuk a vajat és a cukrot. Ha már forrásponton van, mehet bele a búzadara és a kókuszreszelék, és folyamatos keverés mellett csomómentesre főzzük. Egy 26 cm- es tortaforma aljába sütőpapí

Rumos dióskocka

Kép
Süthetek én akármilyen csodát, a család örök kedvence akkor is a túrótorta és a kókuszkocka marad. Ez annak köszönhető, hogy amikor a tesómmal kicsik voltunk, a nagyszülők rengeteget készítettek belőle, mi pedig annyira imádtuk tunkolni a maradék csokit, hogy a mai napig nem tudunk betelni vele. Én sem vagyok kivétel, halálosan szerelmes vagyok ebbe a sütibe, bármikor bármennyit meg tudok enni belőle (és látni kellene, hogyan néz ki a konyha egy jó kiadós csokitunkolás után...), viszont ínyencként szívesen kísérletezek az alaprecepttel. Ezért amikor megláttam  a rumos-diós változatot Juditkánál , azonnal eldőlt a hétvégi nasi kérdése. Nem bonyolultabb elkészíteni, mint a sima kókuszkockát, és ugyanolyan finom, érdemes adni neki egy esélyt! Rumos diókocka Hozzávalók: Tésztához: - 40 dkg liszt - 1 cs sütőpor - 20 dkg porcukor - 12 dkg vaj - 2 db tojás - 2 ek méz - 4 dl tej - csipet só Mázhoz: - 25 dkg vaj - 20 dkg (barna) cukor - 1 dl rum - 8 ek tej - 4 ek kakaópor Forgatáshoz: - 25 dkg

Kakaós csiga

Kép
Nagyon gyorsan peregnek a napok, csak most küldtem be az előző fordulóra a receptet és a fotót, és máris újra itt van a Blogkóstoló! Ezúttal a Serpenyő Virtuóz blogon nézhettem körül kíváncsian. Több jó ötletet is láttam, de kakaós csiga-függő lévén nem volt kérdés, hogy nagy kedvencemet fogom elkészíteni. Igazából semmilyen különleges hozzávaló sincs benne, egyszerűen csak mennyeien finom, bevésve a családi recepttárba! Hozzávalók: Tésztához: - 3 dl tej - 2,5 dkg élesztő - 5 dkg cukor - 50 dkg liszt - 1 tk só - 5 dkg puha vaj - 1 cs vaníliás cukor - 1 tojássárgája Töltelék: - 10 dkg vaj - 10 dkg porcukor - 5 dkg kakaópor Egyéb : - 1 tojás a csigák lekenéséhez Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk a mikróban, hozzáadunk 1 tk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, hagyjuk felfutni. Egy nagy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a cukrokat, a sót, a puha vajat, a tojássárgáját és az élesztős tejet. Ruhaujj feltűr, tésztát bedagaszt, tiszta konyharuhával letakar, fél óra alatt duplára keleszt.

Currys-kókuszos finomfőzelék

Kép
A finomfőzeléket általában utálni szokták, mert gyerekkorukban a menzán minősíthetetlen változatban landolt a tányérjukon. Nekem hatalmas szerencsém volt, a konyhás nénik istenien főztek, ezt az ételt pedig különösen ízletesen tudták elkészíteni, melynek következében máig tartó komoly függés alakult ki nálam. Sokáig nem mertem nekiállni elkészíteni, aztán próbálkoztam, finom volt, de az "aha-élmény" még nem volt meg ez ügyben. Egészen mostanáig. Főzelékes Feri blogja nagy kedvencem, természetesen azonnal megvettem a szakácskönyvét is, és amikor átlapoztam, azonnal beleszerettem a currys-kókuszos finomfőzelékbe. Alig vártam, hogy kipróbáljam, ennek most jött el az ideje, és olyan isteni illatok terjengtek a konyhában, hogy az eredeti recepten kicsit változtatva, még menet közben dupláztam az adagot. De még így is hihetetlen gyorsan fogy, pedig csak én pusztítom, nem is értem, komolyan... Currys-kókuszos finomfőzelék Hozzávalók: - 1 ek vaj - 2 ek olaj - 1 csokor újhagyma, felka

Édes mézes kuszkusz

Kép
Nagyon ízlett a mazsolás kuszkusz köretként, de nem lettem volna én, ha nem jutott volna azonnal eszembe, hogy valami édeset is kellene kreálni ebből az alapanyagból. Nem voltam rest, az internethez fordultam inspiráció ügyében, és rövid kutakodás után rám szintén abszolút jellemző módon, első pillantásra beleszerettem egy mézes-banános-mazsolás változatba, amelyre a Nosaltyn leltem . Nem hezitáltam sokat, célba vettem a zöldségest, felpakoltam banánból, a Sparban vettem diákcsemegét, és már álltam is neki a finomságnak. Pár perces melóval mennyei finomságot hoztam össze, az egyetlen probléma az vele, hogy rettentő gyorsan fogy... Édes mézes kuszkusz Hozzávalók: - 25 dkg kuszkusz - 7,5 dl tej - 3 ek méz - 15 dkg diákcsemege (ennek hiányában mazsola, dió, mogyorófélék, és ami a spájzban akad) - 3 ek kókuszreszelék - 3 db banán Elkészítés: Egy nagyobb fazékban felforraljuk a tejet, levesszük a tűzről, belekeverjük a mézet és a kuszkuszt, lefedjük és 15 percig állni hagyjuk. Ez idő alatt

Sztracsatella szelet

Kép
Tiramisu és tejbegríz nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Nekem legalábbis nagyon komoly elvonási tüneteim támadnak, ha huzamosabb ideig nélkülöznöm kell kedvenceimet. Habár külön-külön rengetegszer és sokféle módon elkészítettem már őket, az azonban eddig nem fordult meg az egyébként elég kreatív buksimban, hogy tejbegrízt tegyek a tiramisuba. Aztán amikor megláttam Móninál a sztracsatella szelet receptjét, azonnal tudtam, hogy ez nekem kell!!! Nem csalódtam, isteni finom lett, legközelebb helyből dupla adagot fogok készíteni, mert ez nagyon gyorsan elfogyott! Sztracsatella szelet Hozzávalók: - 1 csomag babapiskóta - 6 dl tej + 2 dl a babapiskótákhoz - 2 db tojássárgája - 6 dkg (barna) cukor - 6 ek (tönköly) búzadara - 2 dl habtejszín - 4 dkg porcukor - 10 dkg tortadara - 10 dkg vaj Tetejére: - kakaópor - 10 dkg tortadara Elkészítés: Egy lábosban elkeverjük a tejet a cukorral és a tojássárgájával. Felforraljuk, hozzáadjuk a búzadarát, majd addig főzzük, míg besűrűsödik. Levesszük a

Sütötökös kalács

Kép
Kitört rajtam a sütőtök - mánia, ezért amikor kiderült, hogy kell a hely a mélyhűtőben, azonnal a lefagyasztott pürét áldoztam fel az éhség és a gasztrománia oltárán. Már csak azt kellett gyorsított ütemben kifundálnom, hogy mihez is kezdjek a felolvasztott alapanyaggal. Mivel a süti és az ebéd már készen volt, kézenfekvő volt, hogy valami reggelinek valót készítsek belőle. Erről eszembe jutott, hogy láttam egy nagyon jó kis kenyérreceptet Culin'Art-ná l, gyorsan megkerestem, megnyugodtam, hogy minden hozzávaló van itthon hozzá, és már álltam is neki a sütésnek. Gyorsan készen van, kiadós és nagyon finom reggeli született, érdemes kipróbálni! Sütőtökös kenyér Hozzávalók: (1 pohár = 2,5 dl) - 2 tojás - 1 pohár (barna) cukor - 2 tk vanília aroma - 2 pohár (teljes kiőrlésű) liszt - 3/4 pohár olaj - 1 tk sütőpor - 1 tk fahéj - 1 tk só - 2 pohár sütőtökpüre - 1/2 pohár mazsola - 1 pohár durvára vágott dió Elkészítés: 180 fokra előmelegítjük a sütőt, kizsírozunk egy őzgerincformát. A dió

Barackos csirkemellfilé mazsolás kuszkusszal

Kép
Á, felesleges elmenni a zöldségeshez, úgyis lesz szőlő az Intersparban! Nem volt természetesen, ezért fejben újra kellett alkotnom a Nők lapjában látott szőlős csirkés receptet. Mivel nem találtam semmilyen gyümölcsöt, amivel kedvem lett volna helyettesíteni a sajnálatosan elmaradt hozzávalót, ezért praktikusan a spájzban lévő konzervgyümikben kezdtem gondolkodni (még jó, hogy én mindig kéthetes ostromra készülök, és dugig van töltve a kamra mindenfélével, úgy, hogy még el sem kezdtem karácsonyra felhalmozni a készleteket). Némi töprengés után eszembe jutott, hogy van nekem konzerv őszibarackom, abból baj nem lehet, ha azt használom, "csak" a fűszerezést kell lecserélnem (fűszerpolc is tömve van, tudtam, hogy ki fogom találni a megoldást, ha jobban körülnézek benne), úgyhogy vasárnapi ebéd pánik kilőve, az újratervezés után gyorsan és egyszerűen nagyon finom étket sikerült összedobnom! Barackos csirkemellfilé mazsolás kuszkusszal Hozzávalók: Húshoz: - 80 dkg csirkemellfilé -