Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2013

Eperlekváros, nutellás kelt golyók

Kép
Eperlekvárral álmodtam. Van, aki filmszínészekről álmodik (én alapvetően nem, de Benedict Cumberbatch azért erősen határeset), nekem ez jutott. És mivel az elvem az, hogy az álmainkat valóra kell váltanunk (és szépen haladok a bakancslistámon..), ezúttal sem az volt a kérdés, hogy megvalósítom-e,  hanem az, hogy a szép álom milyen formában fog manifesztizálódni. Sütiben ezúttal nem gondolkodtam (ilyen is előfordul, bizony!), gyorsan eljutottam a péksüti ötletéig. És, mivel véletlenek nincsenek, ebéd közbeni facebookozás közben a szemembe ötlött  Barbi receptje , ezt égi jelnek véltem, és ezzel az eperlekvár sorsa eldőlt. És mivel az eperlekvár mellett a spájzban ott árválkodott egy kevés nutella is, úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy érzékeny búcsút vegyek mindkettőjüktől. Bús lelkemet vidámította, hogy átlényegülvén ízük sokáig ott fog leledzeni gasztronómiai emlékezetemben. Eperlekváros, nutellás kelt golyók Hozzávalók: - 20 dkg sima liszt - 20 dkg rétes liszt - 10 dkg teljes kiőrl

Krumplis bere

Kép
Múlt hétről maradt még két kiló krumpli a spájzban. Sült krumplihoz nem volt kedvem, főételhez sem, valami nasit szerettem volna, de mivel szombaton kulturális örökségi sétára siettem, ezért csak olyan jöhetett szóba, ami nagyon gyorsan készen van. Ismét a Vidék íze c. újsághoz fordultam, és ismét nem csalódtam, gyorsan megtaláltam, amit kerestem: egy igazi nagymamás receptet (imádom az ilyet, egyszerű, de nagyszerű finomságok ezek, amelyekben ott van az otthon melege), amit azonnal ki is próbáltam. Nos, tapasztalatlanságom miatt sajnos a krumpli nem főtt meg egészen, de ez nem akadályozott meg abban, hogy rájárjak. Érdemes kipróbálni! Krumplis bere Hozzávalók: - 2 kg krumpli - 60 dkg liszt - 1 l tej - 10 tojás - 1 dl olaj - só Elkészítés: Egy nagy tepsit kiolajozunk. A burgonyát meghámozzuk, karikákra vágjuk és a tepsibe tesszük őket, egymás mellé. Megszórjuk sóval. A lisztet, a tejet, a tojásokat összekeverjük egy nagy tálban (palacsintatésztánál sűrűbb masszát kapunk), hozzáadjuk az

Rumhabtorta

Kép
Eltelt az első hét a filmes suliban. Izgalmas volt, nem kicsit fárasztó, túlzás nélkül mondom, hogy egy teljesen új világba csöppentem, amit még szoknom kell. Hihetetlen gyorsan akklimatizálódtam a nagy faluhoz: az első szőkenős mélygarázsi parkolás után (uramisten, hogy működik ez a rendszer, milyen kártya kell, hova, hol van a kijárat, hogyan jutok a felszínre, hogyan kell fizetni, atyaég, mit keresek én itt stb.) pénteken már rutinosan gördültem be a parkolóházba, perceken belül a Blaha Lujza téren szívhattam a benzingőzös levegőt, kényelmesen felültem a buszra, benavigáltam magam a suliba. Miután túljutottam a közlekedési problémákon, végre sikerült körbenéznem abban az épületben, ahol a következő néhány hónapban az elmémet fogom pallérozni. És legnagyobb derültségemre kiderült, hogy egy romkocsma található az alsó szinten (masszív antialkoholistaként soha nem jártam még ilyen műintézményben), és egy bohém művésznegyed kellős közepébe csöppentem. Kicsit furcsa, mert nagyon távol ál

Csokis gombóc szilvaöntettel

Kép
Szakadó eső, szomorú idő, szürke hangulat. Megérkezett az ősz. Kinek hiányzott? Nekem nem, az biztos. Kizárólag gasztro szempontból nézve viszont nem is olyan rossz helyzet: mivel nincs sok értelme kimenni a házból, bevehetjük magunkat a konyhába, eljött a kísérletezések ideje. Pénteken szép szilvát találtam a zöldségesnél, bevásároltam belőle rendesen, és otthon elkezdtem töprengeni azon, vajh milyen formában kellene eljuttatni a bendőmbe a gyümit. A sütit elvettettem (a cukkinis csokis sütin kívül készült még más finomság, nemsokára ő is felkerül a blogra), ellenben eszembe jutott, hogy régen ettem szilvás gombócot. Viszont most sem volt túl sok kedvem hozzá (nem vagyok egyszerű eset, tudom én), ámde lelki szemeim előtt megjelent egy kis tálkában elhelyezkedő szilvaöntet képe. Már csak azt kellett kitalálni, mi legyen mellé. Nosza, irány a net. Némi keresgélés után Ritánál megtaláltam, amit kerestem: egy egyszerű, mégsem hétköznapi receptet. Naná, hogy belezúgtam, naná, hogy gyorsan

Cukkinis-csokis-rumos süti

Kép
A tegnapi nap időjárása minden volt, csak szép nem. Szakadt az eső, hideg is volt, akinek nem volt muszáj, biztosan nem ment ki a házból. Én a lábamat sem tettem ki. Olvastam, filmet néztem, neteztem. És persze sütöttem. Ilyen mocsok időben muszáj felmelegíteni kis lelkünket valami csokissal, igazam van? De nincs túl sok kedvünk a konyhában sertepertélni, ezért valami olyasmi kell, ami gyorsan megvan. A nem túl számos kívánalomnak megfelelő recept meglelése érdekében felcsaptam a Vidék íze című újságot, és persze gyorsan eldőlt a sütnivaló sorsa. Egyszerű, de nagyon finom nasi lett belőle, érdemes kipróbálni! Cukkinis-csokis-rumos süti Hozzávalók: 1 bögre=2,5 dl - 2 bögre finomliszt - 40 dkg reszelt cukkini - 3 ek kakaó - 1 cs sütőpor - 2 csipet szódabikarbóna - 1/2 tk só - 1/2 tk őrölt fahéj - 1,25 dl olaj - 1 és 1/3 csésze cukor - 3 tojás - 1 dl joghurt - 0,5 dl tej - 10 dkg étcsoki - 0,5 dl rum Elkészítés A legbonyolultabb művelet számomra a cukkini lereszelése volt. Szerencsétlenke

Lisztmentes máktorta citromkrémmel

Kép
Nagyon büszke vagyok magamra. Életemben először vezettem egyedül Pesten, úgy, hogy éjszaka jöttem haza, és minden rendben ment. Pedig belefutottam a pénteki csúcsba és az Erzsébet hídi lezárásba, de legmélyebb döbbenetemre egészen jól viseltem a megpróbáltatásokat, nem ijedtem meg, egyben bekormányoztam az autót a Blaha Lujza téri parkolóba. Nem vagyok reménytelen eset, úgy tűnik. A suliban az évnyitó remek hangulatban lezajlott, jövő héttől kezdődik a tanulás és az őrület. Közgazdászként bohém művészlelkek közé csöppenni nem kis kultúrsokkot jelent, de szerintem túl fogom élni. Már nagyon várom!  Jól be fog sűrűsödni az életem szerencsére, de ez nem ok arra, hogy visszafogjam magam a kulináris kalandozások területén. Mautner Zsófi tesz arról, hogy ne legyen így. Ha nem lenne elég kipróbálni való receptem (tényleg nem férnek már el egy szekrényben), az ő műsorában mindig találok valami olyasmit, amit muszáj kipróbálnom. Például ezt az isteni finom máktortárt, ami olyan gyorsan elfogyot

Créme caffé

Kép
Sajnos visszaszoktam a kávéra. Nem vagyok büszke rá, de valamivel ébren kell tartanom az agysejtjeimet. Pláne most, hogy jövő héten el fog kezdődni a suli, és hetente háromszor éjjel kell hazavezetnem Pestről. Vagány kislány vagyok, ugye? Boldogan mondanám, hogy igen, de sajnos a helyzet az, hogy eléggé aggódom (nem igazán vezettem még Pesten, pláne nem éjjel), de nagyon büszke vagyok magamra, hogy bevállaltam. Meglátjuk. De a kávéadagot mindenképpen emelni kell. Ez van. Nem csak a koffeintartalom miatt iszom a kávét, hanem azért, mert az ízét is szeretem. Ezért ha egy érdekes kávés sütit látok, biztosan ki fogom próbálni. Most is ez történt, a Vidék íze c. újságot lapozgattam sütiötlet reményében amikor egyszer csak szemembe villant az ínycsiklandozó kép. Természetesen azonnal el kellett készítenem, természetesen finom volt és még természetesebben nagyon gyorsan elfogyott.  Créme caffé Hozzávalók: Piskótához: - 5 tojás - 5 dkg liszt - 5 dkg kakaópor - 15 dkg cukor Krémekhez:  - 4,5 d

Ínyenc hawai pizza

Kép
Nem vagyok az a kimondott pizza fan. Nagyon ritkán élek a gyorséttermi élelem eme gyöngyszemével. Évente maximum egyszer-kétszer tör rám a pizzaéhség. És mivel nem vagyok egyszerű eset, kizárólag egy fajtát vagyok hajlandó magamhoz venni: ez pedig a hawai pizza. Miért pont az? Még gyerekkoromban valamelyik strandon ettem egy nagyon jót és azóta tart a szerelem. Hűséges típus vagyok, ebből is látszik (és nem kicsit ragaszkodom a szokásaimhoz..). Múlt héten pénteken tört ki rajtam hirtelen a hawai pizza ehetnék. Egészen pontosan a Sparban álltam sorban a felvágottas pultnál, és eredendően sajtos parizert akartam venni, de megláttam a gépsonkát, és azonnal megjelent lelki szemeim előtt egy szelet hawai pizza. És ezzel a vasárnapi ebéd kérdése el is dőlt. Már csak egy jó receptet kellett keresnem, amit nagyon gyorsan megtaláltam ITT . Gyorsan elkészült, gyorsan el is fogyott. Mert finom volt és ez járt nekem. Próbáljátok ki ti is! Ínyenc hawai pizza Hozzávalók: Tésztához: -  40 dkg finomli

Tönköly nutellás csiga

Kép
    Nem szép és nem jó. De nem is olyan rossz, mint amilyennek gondoltam. Kénytelen voltam szembenézni a csúnya ténnyel, hogy ha tényleg le akarok fogyni, akkor bizony vissza kell vennem a péksütiből. Amit ugye, imádok. Nem viselem jól, ha meg vagyok fosztva a nekem oly kedves étkektől, viszont felfogtam az agyammal, hogy a magasztos cél (=kockapoci) érdekében változtatni kell, ezért köztes megoldást kerestem, melyet a teljes kiőrlésű pékáru fogalmában találtam meg. Nem voltam oda érte, de gondoltam, egy próbát megér. A kisebb sokk érdekében mindenképpen csokis nasit választottam elsőre (csokoholista vagyok, ha valakinek esetleg még nem tűnt volna fel). A Kifőztük újságban szerettem bele  Szamóca receptjébe . Mindenképpen ki akartam próbálni, de példás önmegtartóztatást tanúsítottam, és a sima lisztet lecseréltem tönkölyre. Eléggé szkeptikus voltam, de pozitív tapasztalataim vannak: egészen jó kis reggelit sikerült összedobnom, ezután bátrabban fogok kísérletezni a tönkölyliszttel.   N

M&M brownie

Kép
Amikor az M&M szeletet készítettem, biztonsági okokból (praktikus közgazdász szemlélet: hátha nem sikerül elsőre és duplázni kell, ne akkor kelljen újra elrohannom a boltba) dupla adag M&M cukorkát vettem. Az a finomság szerencsére elsőre sikerült, így szegény cukorkás zacskó egyedül maradt a nagyvilágban a spájz polcán. Nagyon sajnáltam szegényt, ezért a lehető leggyorsabban szerettem volna megoldani a magány problémáját kis életében. Ezen magasztos cél érdekében elkezdtem törpölgetni azon, hogy vajon milyen formában is kellene eltüntetni a polcról őszínességgét. Szelet már volt, a pite nem az én műfajom, muffinhoz most nem volt kedvem. És mivel a cukorka mellett kerültek elszállásolásra az étcsokik is, ezért kézenfekvő volt az ötlet: legyen brownie! Ráadásul a tévedésből vett tejcsokik számát is csökkenteni akartam (étcsokit akartam venni, de nem figyeltem, és csak itthon vettem észre, hogy tejcsoki sikeredett, mehettem vissza a boltba étcsokiért, hát, ez vagyok én). Mivel ép

Húsgombócos spagetti

Kép
    Zsuzsika a rengeteg agyával a múltkorjában hangyányit elnézte a papírt, melyre felírta, mennyi darált husi kell a kinézett ételhez, melynek következtében fél kilónyi adagot le kellett fagyasztania, és már nagyon foglalta a helyet, tehát olyan receptet kellett keresnie, melynek segítségével múlt idővé teheti ezt a rettenetesen nagy problémát. Jellemző módon nem átlagos ebédre vágyott, hanem valami különleges, de egyszerű étek gondolatát forgatta fürtös kis fejecskéjében. Leemelte a polcról az egyik BBC Good Food magazint, és elég gyorsan reálelt azon receptre, mely eleget tett a kívánalmaknak. Neki is állt legott, gyorsan elkészítette, jól is lakott vele. És ennyi volt egy finom vasárnapi ebéd története.   Húsgombócos spagetti         Hozzávalók: - 50 dkg darált sertéshús  - 1 kis fej vöröshagyma lereszelve - 4 gerezd zúzott fokhagyma - 1 citrom héja - 5 dkg reszelt sajt (én dupláztam a mennyiséget) - kevés olívaolaj -40 dkg spagetti (részemről 50 dkg és az egészséges életmód jegyéb

Házi reggeli szelet

Kép
Ez az ősz más lesz, mint a többi. Egyrészt mert lassan kezdődik a filmes suli, amit már nagyon várok, másrészt pedig a személyi edzőm hatására lassan elkezdek változtatni az étrendemen. A cél naná, hogy a kockapoci (hú, de messze van még), és persze az egészséges életmód. Nem tudom, mennyire sikerül átalakítani az étrendemet, de az első, nem túl bátor lépést már megtettem. Száműztem a fehér kenyeret a reggeliből (elvonási tünet hegyek..), és elkezdtem olyan recepteket keresni, amelyek egészségesek, nem túl bonyolultak és lehetőleg még finomak is. Nem sok ilyen találtam így elsőre, de a BBC Good Food magazinban találtam egyet, amelyet azonnal ki akartam próbálni, annyira ínycsiklandozó volt a kép, ami róla készült. Bioboltba be, hozzávalókat el, receptet elő, gyorsan összedob, sütőbe betol, megsüt, megkóstol, beájul. Ez tényleg nagyon finom, érdemes kipróbálni! Házi reggeli szelet Hozzávalók: - 10 dkg vaj - 3 ek juharszirup vagy méz - 8,5 dkg barna cukor - 10 dkg apró szemű zabpehely (n

Bailey's - stracciatella trifle

Kép
Legutóbb az utolsók között küldtem be a Blogkóstolóra a kiválasztott receptet, nem kicsit szégyenkeztem ezen tény miatt, ezért elhatároztam, hogy a következő fordulóban gyorsabb leszek. És lőn, újra itt a Blogkóstoló , én pedig első lására bele is szerettem Trollanyunál  ebbe  a receptbe. Miért húztam volna az időt? El is készítettem rögvest , el is fogyott hamarost. Bailey's-stracciatella trifle Hozzávalók: - 2 csomag babapiskóta - 1 l tej - 2 dl búzadara - 2 dl cukor - 2 tojás - 1 rúd vanília - csipet só - 12,5 dkg vaj - 2 dl tejszín (az eredeti receptben nem ez volt a mennyiség, csak én nem figyeltem, és ez lett belőle) - 3 (nálam 5) ek porcukor - 5 dkg étcsoki reszelve - 1 dl  tej (ez sem stimmel az eredeti recepttel, jól van na, könyvet olvastam, ilyenkor mindig ez van) - 1 dl Bailey's Elkészítés Semmi bonyolult dologra nem kell gondolni, nagyon egyszerűen és gyorsan összedobható ez a rendkívül finom nasi. Az 1 l tejben elkeverjük a csipet sót, a búzadarát,a cukrot, az eny