Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2013

Kongó - torta

Kép
    Tudom, hogy a fenti kép nem szép és nem jó. De mégis nagyon büszke vagyok rá. Ugyanis okostelefonnal készült és (nem kevés segítséggel) sikerült is letöltenem a képeket. Néhány napja ugyanis nyugodtan mondhatom, hogy technikai értelemben új időszámítás kezdődött az életemben: a kezembe vehettem életem első okostelefonját. Az ide vezető göröngyös út története elolvasható  ITT . Az első két nap őteloságával maga volt a pokol, azonban amint túllendültem a kezdeti nehézségeken (nagy előny tud lenni, ha az ember lányának van egy technika - őrült mérnök kollégája), azonnal felvettem az új életstílust: telón nézem a netet, az e-maileket, írogatok, chatelgetek. Őrült jó érzés, még éjszaka is online vagyok (és kábé óránként ébredek fel, amikor üzenetet kapok), be vagyok ájulva, tényleg! Gyerekes vagyok tudom, de minden csoda három napig (esetleg hétig) tart, aztán megszokom, és az életem része lesz, mint korábban az első mobiltelefonom.    Na de elég az ömlengésből, gasztrodolgokról is esse

Kávé semifreddo

Kép
Az év legmelegebb napján bűn lenne olyan nasival jelentkezni, amit sütni kell. Ehhez a finomsághoz a sütő közelébe sem kell menni, gyorsan készen van, egy éjszaka alatt "elkészül" a mélyhűtőben, és másnap gyorsan el is lehet falatozni. Nincs is ennél jobb ilyen szaharai hőségben. Csak az a gond vele, hogy nagyon gyorsan fogy.  A receptet a BBC Good Food magazinban találtam, és azonnal beleszerettem, azonban a Toblerone csoki beszerzése nem volt egyszerű (az összes hipermarketet végigjártam, de nem volt sehol, már le is tettem a nasiról, amikor elmentem tankolni, és a benzinkúton ott mosolygott a polcon a csoki), de amint ez az akadály elhárult, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy elkészítsem ezt a különlegesen finom semifreddót. Kávé semifreddo Hozzávalók: - 1 ek nescafé - 1 ek kávélikőr - 4 tojás - 10 dkg cukor - 3 dl tejszín - 10 dkg Toblerone csoki kis darabokra tördelve Elkészítés Kiolajozunk és műanyag fóliával kibélelünk egy püspökkenyér formát. A tojásokat szétvála

Duplán csokis brownie - torta

Kép
Mit tehet az ember lánya, ha a szaharai hőségben reátör a csokiéhség? Mivel ebben az időben minden mozdulat tereh, ezért az első kezébe eső Nők Lapja Konyhát felüti, és az első, szemébe ötlő csokis tortát megsüti. És másnap szépen megeszi. És mivel finomnak találta, megosztja a receptet másokkal is. Duplán csokis brownie - torta Hozzávalók: - 25 dkg étcsoki - 18 dkg vaj - 20 dkg cukor - 3 tojás - 7 dkg liszt - 5 dkg dió durvára vágva A mázhoz: - 10 dkg étcsoki - 1 dl habtejszín Elkészítés Egy tortaformát kivajazunk és - lisztezünk. 20 dkg étcsokit a vajjal és a cukorral vízgőz fölött megolvasztjuk, kicsit hagyjuk hűlni. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját hozzáadjuk a csokis keverékhez, majd hozzákeverjük a maradék 5 dkg, durvára vágott csokit, a lisztet és az aprított diót is. Végül óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot is. A masszát a tortaformába öntjük, 180 fokra előkészített sütőbe toljuk és kb. fél óra alatt készre sütjük (tűpróba!).  A mázho

Tejfölös kalács

Kép
Isteni baracklekvárt kaptam a nagynénémtől. Nem, én még nem próbálkoztam a lekvárfőzéssel, és nem is tervezem mostanában. Miért? Nem tudom, egyszerűen hidegen hagy a mutatvány, de mint mindennek, ennek is el fog jönni az ideje az életemben. Addig marad a nagynéném baracklekvárja. Mivel nem tartósítószerrel készült a lekvár, ezért néhány napon belül el kellett fogyasztani. Felmerült a kérdés: mire használjam el? Az első gondolatom egy lekváros kalács volt, és mivel hiszek a megérzésekben, ezért gyorsan eldőlt, hogy gyorsított ütemben kalácsot kell sütnöm. Az aktuális Stahl-magazinban találtam is egy egyszerű, gyorsan elkészíthető változatot, késedelem nélkül neki is álltam. Tejfölös kalács Hozzávalók: - 3 dl tej - 10 dkg cukor - 2,5 dkg friss élesztő - 70 dkg finomliszt - 2 tk só - 2 tojás + 1 tojás a tetejére - 10 dkg vaj, megolvasztva - 1 dl tejföl Elkészítés A tejet meglangyosítjuk, egy tk cukrot elkeverünk benne, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni. Egy nagy tálba t

Málnás-rózsás sajttorta

Kép
Teljes gőzzel dübörög a nyár. Meleg van, pilledés van. Kinek van kedve bekapcsolni a sütőt? Nekem nem az biztos, mégis, a sütihiány az sütihiány, orvosolni kell a problémát. Valami hűsítő, gyümis, sütés nélküli finomságot kerestem, amivel nem kell sokat bíbelődni. A Stahl-magazinban meg is találtam. Elkészítve, behabzsolva. Mindenkinek ajánlom, mert egyszerű, mégis egzotikus, és nagyon finom! Málnás-rózsás sajttorta   Hozzávalók: - 2 csomag kakaós keksz - 16 dkg vaj, megolvasztva - 50 dkg málna - 16 dkg cukor - 1 ek rózsavíz - 40 dkg fehér csoki - 50 dkg natúr, tejszínes krémsajt - 1 zacskó (1dkg) instant zselatin Elkészítés: A tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral. A kekszet mozsárban összetörjük, összekeverjük az olvasztott vajjal, és beleszórjuk a tortaformába. Kézzel jól letapiskoljuk, hogy mindenhol egyformán kitöltse a tortaformát. Majd hűtőbe tesszük, míg elkészítjük a krémet. A málna felét turmixoljuk, átszűrjük, majd összekeverjük a cukorral és a rózsavízzel. A feh

Mogyorós semifreddo

Kép
Nem áltatok senkit, ez bizony macerás cucc. De megéri a melót, mert valami istenien finom!  Ahogy már korábban említettem, az aktuális Stahl-magazin teljesen rabul ejtett, azonnal belezúgtam ebbe a receptbe is. És ahogyan azt kell, szaharai melegben izzadtam a konyhában az összeállítással. De annyira kíváncsi voltam, hogy egyszerűen nem tudtam várni, amíg kicsit enyhül az idő, azonnal neki kellett állnom ennek a finomságnak! Bár többször is megkérdőjeleztem saját épelméjűségemet (Zsuzsi, hogy lehetsz ennyire hülye, ahelyett, hogy a hűvös pincében ejtőznél, itt teszel-veszel a konyhában - kicsit belassulva természetesen - , kell ez neked? Naná, hogy kell!), de a nasi elkészült, és másnap mennyei ízek enyhítették a meleg okozta testi-lelki pilledtséget. Mindenkinek ajánlom, tényleg nagyon finom! Mogyorós semifreddo Hozzávalók: - 5 dkg sós mogyoró (igazából török mogyorót írt a recept, de egyrészt nálunk éppen nem volt a boltban, másrészt semmi kedvem sem volt "nasikésszé" tenni

Tripla zöldborsós rizottó

Kép
      Szerettetek már bele ételbe pusztán a színe alapján? Velem pont ez történt. Amikor Mautner Zsófi  a műsorában zöldborsós rizottót készített, annyira belezúgtam abba az élénkzöld, harsogó színbe, amelyben az étel pompázott, hogy egyszerűen muszáj volt elkészítenem. Még az sem szegte a kedvemet, hogy tripla helyett végül csak dupla zöldborsós rizottó sikeredett, ugyanis nem volt zöldborsó a zöldségesnél, vagyis a zöldborsó héja sajnos kimaradt, a mirelit borsó maradt mentsvárnak. Így is isteni finom volt!   Tripla zöldborsós rizottó Hozzávalók: - 1 nagy fej vöröshagyma - 40 dkg rizottó rizs - 2,5 dl fehérbor - 8 dl húsleves (igen, még mindig kockából, pedig megvan a nem túl bonyolult alaplé recept, de ha a lustaság fájna, kiabálnék) - 12 dkg reszelt sajt - 50 dkg zöldborsó - 50 dkg zöldborsó friss, pucolt héja (ez ugye nálam most sajnos elmaradt) A húsgolyókhoz: - 50 dkg darált sertéshús - 2 ek olívaolaj - só, bors - két marék rezselt sajt Elkészítés Mielőtt nekiállnák az ételnek,

Dupla sárgabarackos-levendulás kuglóf

Kép
Hihetetlen gyorsan elszállt az egy hét szabadság. Annyi mindent terveztem csinálni, de végül teljes relax lett belőle. Szó szerint egész nap feküdtem és aludtam, még a blogolást is hanyagoltam. Nem mondom, hogy teljesen kipihentem magam, de fényéveket javult a helyzet. Azért természetesen alapfokon működtem, készültem finomságok a konyhában, most, hogy kezdek magamhoz térni, hozom is az e heti kedvencemet, melynek receptjét a Nők Lapja Konyhában találtam. Dupla sárgabarackos - levendulás kuglóf Hozzávalók: - 25 dkg natúr krémsajt - 25 dkg vaj - 20 dkg porcukor - 2 citrom reszelt héja - 1 tk só - 6 tojás - 2 tk szárított levendula (vagy 3 szál friss) - 36,5 dkg liszt - 10 dkg aszalt sárgabarack felkockázva - 10 dkg sárgabaracklekvár Elkészítés A krémsajtnak és a vajnak szoba hőmérsékletűnek kell lennie, ezért a sajtot vegyük ki korábban a hűtőből, a vajat pedig mikróban kicsit olvasszuk meg.  Ha az alapanyagok elérték a kívánt állagot, neki is eshetünk a nagyon egyszerű, ámde nagyszerű

Epres-bodzás tiramisu

Kép
     Kellett nekem kinyitni a Stahl magazint. Pedig nem szoktam (csak lerakom a többi újsághoz, és ha sorra kerül, elolvasom), most azonban valamiért belenéztem. Vesztemre. Azonnal szerelembe estem ezzel a tiramisu recepttel. Mivel jelentős mennyiségű bodzaszörp tartózkodik a hűtőben (sajnos nem saját, ajándékba kaptam), már egy ideje gondolkodtam azon, hogy valami nasiban is ki kellene próbálni ezt az ízt.  A perc elérkezett.  Az egyetlen problémát az jelentette, hogy már nincs friss eper, ezért mehettem a  boltba mirelitért. De hát, ha egy süti most kell, akkor nincs mese, irány az autó, eperbeszerző hadművelet indul. Gyorsan bevásárol, még gyorsabban összecsapja a sütit, tűkön ülve várja a másnapot, gyorsan kattint néhányat, majd gátlások nélkül ráveti magát az édességre. Istenkirály! Epres-bodzás tiramisu Hozzávalók: A sziruphoz: - 2 dl bodzaszörp - 4 dl víz - 1 citrom leve A krémhez: - 40 dkg eper - 3 ek bodzaszörp - 25 dkg mascarpone - 1 tubus sűrített tej - 1 dl tejföl

Csokis-mézes diótorta

Kép
    Mit csinál az ember lánya éves szabadságának első napján? Semmit. De tényleg. És nagyon jól elvan ezzel az  állapottal, egészen addig a percig, amíg elemi erővel rá nem tör a semmiből a diós-csokis torta utáni vágy. Miért éppen az? Bár tudnám. És kinek van kedve bekapcsolni a sütőt? Nekem nem, az biztos. De azért mégis össze kellene dobni  azt a nasit. Nee..Na jó, vonszoljuk el magunkat a konyhába, legalább valami receptet  nézzünk. Messze van.. Jó, legyen a net, mert a gép közelebb van. Google? Áh, még keresgetni sincs kedvem..Valami egyszerűt, de mégsem túlságosan hizlalót kellene keresni. Várjunk csak,  Spoonéknál  már régen kinéztem egy tortát, egyszer már el is készült (még blog előtti időben), finom is volt, újrázzunk. A többi már gyorsan ment, receptet előkeres, minden van itthon, essünk neki gyorsan, mert meleg van, nincs idő és energia filózgatni (sütni vagy nem sütni, az itt a kérdés..). A nasi gyorsan elkészült, példás lelkierővel kibírásra került az egy éjszakára nyúló

Ananász parfé

Kép
Nagyon rumlisra sikerült a hetem, pénteken délután Pesten voltam fotóstanfolyamon (igen, végre elmentem, természetesen kiderült, hogy rengeteget kell még tanulnom, és egy jobb fényképezőgép sem ártana, de nem vagyok reménytelen eset), szombaton hajnalban pedig indultam a kreatív írás tanfolyamra (sajnos, ez volt az utolsó alkalom, de lesz folytatás, az biztos!). Viszont valami gyors nasira mégis szükség volt, a melegre való tekintettel gyorsan eldőlt, hogy parféban fogok utazni, de ezen belül nem igazán volt ötletem. Aztán, ahogy lenni szokott, megpillantottam az ananász parfé receptjét  Zamat és illatnál , ezzel a kérdés eldőlt. Én helyből dupla adagot készítettem, ami jó ötlet volt, mert gyorsan fogy.. Ananász parfé Hozzávalók: - 3 dl tejszín - 1 tubus sűrített tej - porcukor ízlés szerint (én nem spóroltam vele...) - 1 cs vaníliás cukor - 1 nagy doboz konzerv ananász Elkészítés: Nem túl bonyolult az elkészítése, tényleg csak pár percet kell rászánnunk az életünkből. Az ananászt kis

Áfonyás fehércsokoládé-mousse torta

Kép
A kísértésen kívül bárminek ellent tudok állni. És bizony a zöldségesnél olyan szép áfonya vitt kísértésbe, hogy nem tudtam és nem is akartam ellenállni neki. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy milyen nasi fog készülni őkékségéből. Az gyorsan eldőlt, hogy torta lesz, de vajon milyen? Ismét a Vidék íze című újsághoz fordultam, és ahogyan az lenni szokott, néhány percen belül megtaláltam a megfelelő receptet. Ő volt az: Áfonyás fehércsokoládé-mousse torta Hozzávalók: Az alaphoz: - 20 dkg omlós keksz (én csokist vettem, de lehet sima is) - 10 dkg étcsoki - 10 dkg vaj megolvasztva - 2 ek méz A mousse-hoz: - 15 dkg fehér csoki - 3 dl tejszín - 25 dkg mascarpone - 4 ek porcukor - 4 zselatinlap A tetejére: - 20 dkg friss áfonya (vagy amennyi tetszik) - 5 dkg fehér csoki reszelve Elkészítés A sütőt sem kell bekapcsolni ehhez az édességhez, ami melegben nem hátrány. Az alaphoz porrá aprítjuk a kekszet (én mozsárban tettem ezt, de persze lehet sodrófával is, vagy akinek alternatív ötlete van,