Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

Sütőtökös latte

Kép
Soha nem gondoltam volna, hogy eddigi életem legfinomabb lattéjének a receptjét éppen egy vegán oldalon fogom megtalálni! Egy jó forró csoki receptet kerestem, így találtam rá Zizi blogjára, ahol célirányosan az isteni nedű különböző változatait tanulmányoztam át (azért persze kíváncsiságból belekukkantottam a vegán receptekbe is, de az extrém hozzávalók miatt hamar felhagytam ezzel a tevékenységgel), és amint megláttam a sütőtökös változatot , azonnal tudtam, hogy nekem ez most és azonnal kell!! Mivel amúgy is sütőtökös sütit sütöttem, maradt még sütőtökpürém, semmi akadálya nem volt a különlegesség elkészítésének. Minimál időfordítással mennyei finomság készült (nyilván lecseréltem a vegán hozzávalókat, olyanra, ami az én konyhámban is megtalálható, de a receptben feltüntetem az eredetieket is), felvéve a kedvencek közé, holnap tutira készítek magamnak még egy adagot belőle! Sütőtökös latte Hozzávalók: - 5 dl (rizs, mandula) tej, felmelegítve - 2 adag espresso (gabona) kávé, felmele

Kelt kuglóf

Kép
Ahogy kidugtam az orrom a házból, azonnal elkámpicsorodtam a hidegtől, muszáj volt valami melengetőt sütnöm, amitől mosolygni kezd a szívem. Lelki szemeim előtt egy gőzölgő kuglóf jelent meg, és mivel Limara zseniális szakácskönyvében amúgy is kinéztem már egy igazi hagyományos, békebeli receptet, nem hezitáltam sokat, nekiálltam a finom reggeli elkészítésének. Nem csalódtam - Limarával nem lehet tévedni! - , mennyei falatokat sikerült az asztalra varázsolnom! Kelt kuglóf Hozzávalók: Tésztához: - 1,5 dl langyos tej - 10 dkg (barna) cukor - 3 dkg élesztő - 50 dkg liszt (részemről kilófaló) - 10 dkg mazsola - 0,5 dl rum - 1 tk só - 2 tojás - 1 tk vaníliakivonat - 15 dkg olvasztott vaj - 2 ek kakaópor - 2 ek meleg víz Formához: - vaj - mandulaforgács Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk a mikróban, hozzáadunk 1 tk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. A mazsolára ráöntjük a rumot, és félretesszük. Egy nagy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, a cukrot, a tojásokat, a v

Lisztmentes mandulás csokitorta

Kép
Belezúgtam a kölesbe. Elképesztő, hányféleképpen használható fel ez az alapanyag, imádok kísérletezni vele! Azon viszont még én is ledöbbentem, hogy még csokitortát is lehet készíteni belőle, ezért amikor szembetalálkoztam a recepttel a Tv paprika magazinban, azonnal tudtam, hogy nekem ezt most és azonnal el kell készítenem! Nem laca-facáztam sokat, gyorsan összedobtam a sütit, a családnak nem mondtam meg, hogy miből készült (ha tudták volna, soha nem kóstolták volna meg:-)), csak mosolyogva néztem, hogyan párolog feltűnő gyorsasággal a hűtőből a mennyeien finom desszert. Vigyázat, függőséget okoz! Lisztmentes mandulás csokitorta Hozzávalók: Tortához: - 10 dkg köles megfőzve - 4 tojás szétválasztva - 1 dl tej - 10 dkg olvasztott vaj - 20 dkg (barna) cukor - 10 dkg kakaópor - 1 tk szódabikarbóna - 1 tk sütőpor - só - 15 dkg darált mandula Mázhoz: - 5 dkg kakaópor - 2 ek olvasztott vaj - 15 dkg porcukor - 2 ek forró víz - tejszínhab a díszítéshez Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fok

Sáfrányos Luca-napi tekercs (Lussekatt)

Kép
Egészen addig a percig biztos voltam abban, hogy kókuszos kuglófot fogok sütni, ameddig végig nem lapoztam az új Stahl-magazint. Azonnal beleszerettem egy gyönyörű fotóba, amely egy mazsolás dupla csigaszerűséget ábrázolt, Kíváncsian olvastam el, milyen péksütihez van szerencsém. Luca napján Svédországban megválasztják a legszebb lányokat, ők lesznek a Lucák. Ilyenkor a lányok fejükön gyertyakoronával, énekelve érkeznek az ünnepségre. Az 1300-as évekből eredő szokás alapja, hogy ez az ünnep közel esik a téli napfordulóhoz, ezért Lucia hozza a feltámadó fényt (latinul: lux), az egyre hosszabbodó nappalokat. A sütemény dupla spirál formája a napéjegyenlőség jelképe, egyben az örökös születés és elmúlás szimbóluma. A tésztában lévő sáfrány szintén az eljövő fényt jelképezi. Nos, miután jól kikupálódtam a finomság történetéből, nem maradt más hátra, mint azonnal nekiállni a sütésnek. Még jó, hogy volt otthon sáfrány, ezért semmi akadálya nem volt a hirtelen ötlet megvalósításának. Nem csal

Zöldséges rakott köles

Kép
Lassan jön a karácsony, eljött az ideje a mélyhűtőtakarításnak. Találtam benne egy fél zacskó brokkolit és zöldborsót, valamint a spájzban rábukkantam egy konzerv kukoricára, és még mindig nem fogytam ki a kölesből. Erről eszembe jutott, hogy láttam egy jó receptet Vegalife-nál, nem haboztam sokat, a még hiányzó alapanyagokat beszereztem a zöldségesnél, és már nem is volt semmi akadálya annak, hogy gyorsan elkészüljön a finom vasárnapi ebéd. Amikor kivettem a sütőből a végeredményt, percekig csak csodáltam a színeket, de aztán győzött az éhség, és gyorsított ütemben elpusztítottam ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt! Zöldséges rakott köles Hozzávalók: - 40 dkg köles - 80 dkg vegyes zöldség (nálam brokkoli, zöldborsó, kukorica, répa, de kinek mi tetszik) - 1 lilahagyma - 3 dl tej - kevés szerecsendió - ételízesítő (lánykor nevén Vegeta) - vaj (olaj, kókuszszír, kókuszolaj, ki mit használ zsiradéknak) Elkészítés: A kölest alaposan átmossuk, majd háromszoros mennyiségű vízben egy kevés é

Mogyorós-almás szelet

Kép
Lennék nálam családtag. Amikor atyám nem volt hajlandó megenni az isteni finom almás-diós kockát csak azért mert nem csokis (hát igen, én genetikai alapon vagyok csokoholista), ahelyett, hogy a fejére borítottam volna a tepsit, inkább gyorsított ütemben kerestem egy gyorsan elkészíthető csokis-almás sütit (azért almásat, mert irgalmatlan mennyiségű almával állított haza atyám, hogy kezdjek már vele valamit). Piszkénél hamar meg is találtam, amit kerestem, nem hezitáltam sokat, már kapcsoltam is be a sütőt, gyorsan el is készült a finomság, amelyről sajnos nem tudok tepsis képet mutatni, mert mire hazaértem tornáról, már kezdett elpárologni belőle a süti:-) Mogyorós-almás szelet Hozzávalók. - 50 dkg alma - 0,5 dl tej - 2 ek konyak - 2 tojás, felverve - 0,5 dl olaj - 8 dkg cukor - 1 púpos ek kakaópor - 15 dkg darált mogyoró - 10 dkg étcsoki - csipet só - 1 tk vaníliakivonat Tetejére: - 3 dl tejszín - 10 dkg étcsoki Elkészítés: Az almákat félbevágjuk, a magházukat kivájjuk, és a vágott f

Fahéjas köleskoch szilvamártással

Kép
Nagyon rákattantam a kölesre, de tényleg. Mióta rájöttem, hogy az egészséges ételek is lehetnek finomak, folyamatosan keresem azokat a recepteket, amelyekben van egy kis csavar, mert ugye én már csak olyan vagyok, hogy imádok gasztrokalandozni, új dolgokat kipróbálni a konyhában. Ezért amikor rátaláltam a kölesből készült rizskoch receptjére Kakukkfűnél, azonnal tudtam, hogy nekem ez most és azonnal kell! Bevásároltam a zöldségesnél szilvából, és már indulhatott is a főzőcskézés! Nem csalódtam, nagyon finom reggeli lett belőle, felvéve a repertoárba! Fahéjas köleskoch szilvamártással Hozzávalók: Köleskoch-hoz: - 12,5 dkg köles - 4 dl tej - 4 dl víz - 4 ek eritriol (vagy cukor) - 4 tojás - 1 tk fahéj - 1 csipet só - 1 tk vanília kivonat -  kevés vaj a tepsi kikenéséhez Szilvamártáshoz: - 50 dkg szilva - 1,5 tk fahéj - 3 ek eritrit (vagy cukor) - 2 dl víz Elkészítés: Egy nagyobb lábosba tesszük a tejet, a vizet, 2 ek eritritet (cukrot) és a vaníliakivonatot. Hozzáadjuk a kölest, és lass

Sütőtökös csokoládés fatörzs

Kép
Kitört rajtam a sütőtökmánia, az alaprecepteket már kipipáltam a műfajban, elkezdtem a különlegességeket keresni. Ezért amikor rátaláltam Ritánál a csokoládés fatörzs sütőtökös változatára , azonnal tudtam, hogy a hétvégi csokis nasi kérdése eldőlt (mert ugye nálunk minden hétvégén két süti jár a családnak, amelyikből az egyik kötelezően csokis).  Nos, a piskóta feltekerésének technikáját még csiszolnom kell, de egyébként könnyen és gyorsan összedobtam a finomságot. Rám tökéletesen jellemző módon véletlenül csak 25 dkg krémsajtot vettem, de nem estem kétségbe, 2 dl tejszínhabot némi porcukorral kemény habbá vertem és szemrebbenés nélkül belekevertem a krémbe. Mennyei lett! Sütőtökös csokoládés fatörzs Hozzávalók: Piskótához: - 7 dkg puha vaj - 10 dkg (nád) cukor - 4 db egész tojás - 25 dkg sütőtökpüre - 10 dkg (tönköly) rétesliszt - 2 késhegynyi szódabikarbóna Krémhez: - 12 dkg étcsoki - 10 dkg (nád) cukor - 1 púpos ek kakaópor - 40 dkg natúr krémsajt - 1 narancs reszelt héja (én egy 1

Tőkehal vajmártással

Kép
Lassan, de biztosan kezd átállni az agyam az egészséges étkezésre. Ezért, amikor takarítottam a mélyhűtőt és legmélyebb döbbenetemre találtam benne egy zacskó tőkehalfilét (fogalmam sincs, hogyan és miért került oda, ki nem állhatom a halat), azonnal eszembe jutott, hogy láttam egy jó kis receptet Stahl Judit új szakácskönyvében, amelynek segítségével múlt idővé tehetem. Gyorsan és könnyen elkészíthető a recept, az egyetlen problémát az okozta a számomra, hogy lement a nap, mire az Intersparban a mirelitek között megtaláltam a zöld hüvelyű zöldbabot. Érdemes elkészíteni, mert nagyon finom, csak a halat sikerült túlsütnöm, így szétesett, amikor le akartam fényképezni az ebédemet, és rátettem a tálra, de ennél nagyobb bajom soha ne legyen:-) Tőkehal vajmártással Hozzávalók: - 80 dkg halfilé - 20 dkg hideg vaj - 1 csokor újhagyma - 1 citrom - 2 dl száraz fehérbor - 2 ek finomliszt - só, bors - olaj Körethez: - 10 dkg füstölt hús - 1 dl víz - olaj - 10 dkg durvára vágott mandula - 40 dkg z

Brokkolileves füstölt hússal

Kép
Az éves levesadagom általában kimerül a karácsonyi húslevesben, alapjáraton teljesen hidegen hagy a műfaj. De azért nekem is akadnak megvilágosodott pillanataim, amikor számomra is megdöbbentő módon hirtelen meglátok egy ínycsiklandozó képet, melyet azonnali hatállyal el kell készítenem. Most is ez történt, békésen lapozgattam a Nők Lapja Konyha legfrissebb számát, képzeletben besorszámoztam a finomabbnál finomabb sütirecepteket, amikor villámcsapásszerűen elfogott a vágy a brokkolileves elkészítése tárgyában. Igaz, hogy brokkolit még az életben nem főztem, és ahogy már mondtam, a leves is nagyon ritka vendég nálunk, most mégis tudtam, hogy szombati ebéd kérdése megoldódott. Boldogan mondanám, hogy bevettem magam a zöldségeshez a hozzávalók összevadászása érdekében, de én ehhez túl kényelmes vagyok, nemes egyszerűséggel végigsétáltam az Intersparban a fagyasztott termékek mellett, és módszeresen a kosaramba pakoltam a szükséges alapanyagokat. Amint hazaértem, már álltam is neki a leves

Túrórudi torta

Kép
Atyám jól tolja a facebook-ot, olyannyira, hogy még az is elő szokott fordulni nálunk, hogy ezen a felületen kommunikálunk egymással, ha az egymás mellett lévő szobában vagyunk (mi a gond ezzel? egyszerű, gyors, kényelmes, nem kell felállni, túlkiabálni a tévét, stb:-)) Már meg sem szoktam lepődni, ha minden kommentár nélkül egy recept landol a chatfiókban, ami ebben az olvasatban azt jelenti, hogy atyám talált egy fincsi sütiötletet, amit szeretne minél előbb a kistányérján látni. Most is ez történt, ezúttal  egy túrótorta  ínycsiklandozó képe jelent meg előttem. Nem vagyok lázadó típus, úgyhogy az első adandó alkalommal elkészítettem ezt a nem hétköznapi tortát, és nem csalódtam, mennyei desszertről van szó, azonnali függőséget okoz! Túrórudi torta Hozzávalók: Piskótához: - 8 db tojás - 4 ek kakaópor - 4 ek liszt - 1 tk sütőpor - 1 csipet só - 8 ek cukor Krémhez: - 50 dkg túró - 15 dkg porcukor - 1 cs vaníliás cuko - 2 tk vaníliaaroma - 1 dl víz - 1 tasak por zselatin  - 3 dl habtejs

Kókuszos-ananászos karika

Kép
Kitört rajtam a karibi hangulat a hétvégi szép napsütésben, ananászra vágytam itt és most! Mivel az ebéd és a desszert már készen volt, ezért kizárásos alapon reggelinek valóban gondolkodtam, és hamar eszembe jutott, hogy láttam egy ananászos kuglóf-receptet a Vidék íze című újságban. Nem hezitáltam sokat, nekiálltam a sütésnek, és nem sokkal később már az asztalon gőzölgött a friss, meleg finomság. Sajnos, nem sok maradt belőle reggelire, mert nagyon meg találtam kóstolni:-) Kókuszos-ananászos karika Hozzávalók: Tésztához: - 15 dkg vaj olvasztva - 12 dkg kókuszreszelék - 4 tojás - 25 dkg (barna) cukor - 2 dl 100%-os ananászlé - 30 dkg liszt (részemről fehér tönköly) - 1 cs sütőpor - zsír a forma kikenéséhez Mázhoz: - 10 dkg porcukor - 2 ek 100%-os ananászlé Elkészítés: Egy száraz serpenyőben megpirítunk 10 dkg kókuszreszeléket. 180 fokra előmelegítjük a sütőt. Kizsírozunk egy 26 cm-es koszorúformát, és megszórjuk a maradék kókuszreszelékkel.  Az egész tojásokat habosra keverjük a cuko

Kávés csokikrémtorta

Kép
Elvileg szigorú diétán vagyok (amelynek már kezd látszani az eredménye, de a célként kitűzött kockapoci azért még odébb van), de azért van olyan csábítás, amelynek nem tudok és nem is akarok ellenállni. Ebbe a kategóriába tartozott a csokitorta, amelybe első pillantásra szerettem bele, amikor végiglapoztam az új Stahl-könyvet. Azonnal tudtam, hogy ezt nekem azonnali hatállyal el kell készítenem, nem is hezitáltam sokat, amint lett egy kis időm beszabadulni a konyhába, álltam is neki a sütésnek. Nem csalódtam, gyorsan elkészült és isteni finom lett ez az egyszerű, de nagyszerű torta! Kávés csokikrémtorta Hozzávalók: - 30 dkg étcsoki - 30 dkg vaj - 4 ek instant kávé (hiába gyúrok, mint az állat, nem tudtam kinyitni a dobozt, így 1 dl kávéval voltam kénytelen helyettesíteni) - 4 ek kávélikőr - 30 dkg (barna) cukor  - 6 tojás - 2 tojássárgája - 4 ek liszt Tetejére: - 3 dl tejszínhab - szórócukor Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kivajazunk és kakaóporral behintünk egy 26 cm-es t

Kivis spagetti

Kép
Ezen a tavasziasan meleg őszi hétvégén csak valami könnyű ebédben tudtam gondolkodni, a csülköt pékné módra meghagyom a mínusz 20 fokos napokra. Mivel nagyon egészség (és kiló) tudatos vagyok újabban, valamilyen gyümölcsös finomságot szerettem volna. Mivel véletlenek nincsenek, amikor végiglapoztam a TV paprika magazin legfrissebb számát, azonnal szembetaláltam magam a kivis spagetti képével. A vasárnapi ebéd kérdése ezzel eldőlt, sprinteltem a zöldségeshez, ahol nagyon szép kiviket kaptam, így már semmi akadálya sem volt annak, hogy néhány perc alatt isteni finom étket dobjak össze! Kivis spagetti Hozzávalók: - 50 dkg spagetti (részemről tönköly) - 6 kivi - 2,5 dl natúr joghurt - 2 gerezd fokhagyma apróra vágva - 1 citrom reszelt héja - só, bors Elkészítés: A spagettit enyhén sós, lobogó forró vízben kifőzzük. A kiviket meghámozzuk, 3 darabot apróra vágunk, a maradékot összetörjük. Egy nagyobb serpenyőbe öntjük a joghurtot, lassú tűzön felmelegítjük, hozzáadjuk a fokhagymát, az összev

Almás - diós kocka

Kép
Teljesen mást terveztem sütni, ámde jó atyám beállított egy hatalmas adag almával, így gyorsított ütemben át kellett gondolnom a nasi-kérdést. A lelki szemeim előtt megjelent egy rusztikus almás-diós kocka képe, és máris elkezdtem vadászni a hozzá való receptet a neten. Elég sokáig tartott, amíg ráleltem arra, amit szerettem volna, de végül a Nosaltyn sikerrel jártam , álltam is neki azonnal a sütinek, amely egészséges hozzávalókból készült (a plusz kilók, ugye..), és nagyon finom volt!  Almás - diós kocka Hozzávalók: Tésztához: - 20 dkg durvára vágott dió - 40 dkg alma reszelve - 10 dkg rizsliszt - 4 db tojás - 10 dkg (barna) cukor - 2 tk őrölt fahéj - csipet só - 1,5 tk szódabikarbóna Tetejére: - durvára vágott dió - barna cukor Elkészítés: Az almákat lereszeljük.  A tojásokat a cukorral habosra keverjük. A durvára vágott diót, a rizslisztet, a sót, a szódabikarbónát a fahéjjal összekeverjük egy kisebb tálban, majd hozzáadjuk a tojáshoz, végül belekeverjük a reszelt almát is. Egy kö

Csokis lasagne

Kép
Már napokkal korábban kitaláltam, hogy mi legyen a hétvégi nasi, aztán ahogyan az lenni szokott, péntek reggel szembejött velem egy fénykép a facebook-on, ami felülírt mindent. Amint megláttam A tetovált lány konyhájában készült finomságot, azonnal tudtam, hogy nekem ez itt és most kell! Még az sem tartott vissza, hogy nálunk nincs Oreo keksz (illetve biztosan van valamelyik áruházban, de annyira nem érdekelt, hogy utánajárjak), nemes egyszerűséggel a hozzá leghasonlatosabb kekszet emeltem le a polcról a Sparban. Így is mennyei lett a desszert, amely nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető! Csokis lasagne Hozzávalók: - 36 db Oreo-keksz (bármilyen csokis keksz megteszi, nálam vaníliakrémes sikeredett) - 10 dkg vaj - 3 dl tejszín - 25 dkg natúr krémsajt - 6 ek (barna) cukor + 4 ek a pudinghoz - 1 cs habfixáló - 1 cs csokipuding - 0,5 l tej - csokireszelék a tetejére Elkészítés: A kekszet összetörjük (én mozsárban szoktam, de jó Nigellásan lehet adni neki a sodrófával, ha le akarjuk v

Sütőtökös-mákos máglyarakás

Kép
Limarával nem lehet tévedni. Nem csak a péksüteményekre igaz ez, hanem minden recept tökéletesen működik, amit ő posztol, ezért másodpercet nem gondolkodtam, amikor szembetaláltam magam ezzel a nem mindennapi ízkombinációval , a vasárnapi ebéd kérdése azonnal eldőlt. Könnyen, gyorsan elkészült, azt pedig talán mondanom sem kell, hogy mennyeien finom lett! Kötelező darab! Sütőtökös-mákos máglyarakás Ho zzávalók: - 5 dl tej - 2 dl habtejszín - 1 narancs leve és héja - 30 dkg sütőtökpüre (sütőtököt kettévág, kimagoz, sütőpapíros tepsire tesz, 180 fokra előmelegített tepsibe tol, kb. 40 perc alatt puhára süt, tökhúst kikanalaz, botmixerrel pürésít, ennyi!) - 3 tojás - 7 ek cukor - 15 dkg darált mák - 7 dkg porcukor - 1 tk fahéj - 2 ek narancslekvár (ha nincs sima baracklekvár is jó!) - 50 dkg szikkadt kalács (részemről bio) Elkészítés: Egy kisebb tálban elkeverjük a mákot,a fahéjat, a porcukrot és a narancs héját. Letakarjuk, félretesszük. Egy nagyobb tálba tesszük a tejet, a tejszínt, bel