Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2015

Klasszikus szilvás gombóc

Kép
Amikor megláttam az első szép szilvákat a zöldségesnél, azonnal tudtam, hogy szilvás gombócot akarok készíteni. És ezúttal semmi reformkaja, csakis igazi nagymamás ízre vágytam. A fantasztikus időzítő képességemnek köszönhetően természetesen az ötven fokban kellett nekiállnom a mutatványnak, de annyira jó kis receptre leltem a Nosaltyn , hogy nem tudtak érdekelni az időjárási körülmények, elkészült a finomság. Nem kis adag lett belőle, de már nagyon fogy... Klasszikus szilvás gombóc Hozzávalók: - 1,5 kg burgonya - 75 dkg liszt (részemről BL 55) - 1 csipet só - 25 db szilva (nekem a fele elég volt, de ez ugye attól függ, mekkora gombócokat gyártunk) - 4 ek barna cukor - 1 tk fahéj - 5 ek sertészsír (részemről mangalica) - 20 dkg zsemlemorzsa Elkészítés:  A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, összetörjük, hagyjuk kihűlni. A szilvákat megmossuk, félbevágjuk, kimagozzuk, egy kisebb tálba tesszük. A cukrot összekeverjük a fahéjjal, és szintén egy kis

Fehérvári süti

Kép
Tegye fel a kezét, akinek volt ma kedve sütni! Hát, nekem sem. A reggeli tornára alig tudtam rávenni magam, nemhogy egy komolyabb konyhai műveletre (hogy fog hiányozni ez a meleg jövő héten ilyenkor, amikor szakadni fog az eső...). Hirtelen jött ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy valami viharsebesen összedobható ostyás dolgot fogok alkotni (miért pont ostya? honnan tudjam?). Ötletért felszáguldottam a Nosaltyra, ahol azonnal beleszerettem a fehérvári süti nevébe , hiszen munkaügyben régebben igen gyakran megfordultam a tőlünk nem messze lévő településen. Nem volt kérdés, hogy ezt ki kell próbálnom, nem csalódtam, gyorsan elkészült, és  nagyon gyorsan fogy (más kérdés, hogy a meleg miatt olyan gyorsan kezdett el folyni a csoki belőle, hogy képtelenség volt szép képet készíteni róla, de ennél nagyobb bajom soha ne legyen). Fehérvári süti Hozzávalók: - 2 db tojás - 20 dkg (nyírfa) cukor - 25 dkg vaj  - 2 cs csokis pudingpor - 2 ek kakaópor - 10 dkg mazsola (ezt én kihagytam, mert nem

Légrádi Ildikó: Szerelemkonyha

Kép
Két ember kell hozzá, hogy működjön a szerelem, ehhez pedig tisztában kell lenni azzal, hogy a mámoros időszak nem tart sokáig, jönnek a szürke hétköznapok, amelyet nem fog túlélni egy olyan kapcsolat, amellyel nem törődnek a benne résztvevő felek. Kémia nélkül megette a fene az egészet, de csak az nem elég ahhoz, hogy hosszú távon szárnyat kapjon a lelkünk attól az embertől, akivel megosztjuk az életünket. Nem könnyű dolog jól szeretni, nincs titok, időt kell szánni arra, hogy megismerjük a másikat, mert az érzelmek csak rövid ideig írnak felül mindent, nagyon fájdalmas lesz az ébredés, ha túl későn jövünk rá, egy ábrándképbe szerettünk bele, amelyhez nem sok köze van a kedveshez. Gondolom, már mindenki azon morfondírozik, hogy oké, érzelmileg már képeben vagyunk, de mikor fogunk főzni? Nyugalom, el fogunk jutni addig is! Sokféle szakácskönyvhöz volt már szerencsém, de olyanhoz még nem, amelyben a konkrét receptek sokadlagos szerepet játszanak, a gasztronómia csak a hátteret szolgálta

Tiramisu fagylalt

Kép
Ami késik-nos, az soha sincs most. Amikor úgy döntöttem, hogy viharsebesen elkészítem azt a tiramisufagyit, amelybe azonnal beleszerettem, amikor megláttam a receptjét , még nem tudhattam, hogy a szép nyári idő esős őszire vált, és csak most alakultak úgy az időjárási körülmények, hogy kedvem legyen elővenni a mélyhűtőből a finomságot. Pár perces melóval isteni finom desszert készült, tuti biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor a fagylaltos kehelybe került! Tiramisu fagylalt Hozzávalók: - 2 tk instant kávé - 25 dkg mascarpone - 1 tubus sűrített tej - 3 dl habtejszín - 1 csipet fahéj - 1 ek kakaópor - babapiskóta kedv és ízlés szerint -  rum (a babapiskóta mennyiségétől függően) Elkészítés: A tejszínt kemény habbá verjük. A sűrített tejet elkeverjük a kávéval és lassú tűzön felmelegítjük, kissé kihűtjük. Hozzákeverjük a mascarponét, végül óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínhabot. Mehet bele a fahéj és a kakaópor és már csak annyi a dolgunk, hogy a babapiskótát megforgassuk a

Gombás frittata lecsóval

Kép
Egy gasztrobloggernek is lehet rossz napja a konyhában. Az én vasárnapom abszolút ebbe a kategóriába esett, pedig csak annyi volt a probléma, hogy nem vettem észre, a frissen vásárolt tortaforma nem zár teljesen, ezért amikor betettem a sütőbe, elkezdett kifolyni belőle a frittata. Abban a percben elszabadult a pokol, a konyha tejszínes lében úszott, a sütő használhatatlanná vált, úgy nézett ki, mintha egy atombomba robbant volna a belsejében. Miután sűrű anyázások kíséretében nagy nehezen rendbe tettem a főzés helyszínét, gyorsan újra kellett terveznem az ebédet. A sütő hiányában végül a tűzhelyen, egy serpenyőben készült el a frittata, a lecsót pedig még úgy is simán összedobtam, hogy az összes kedvem elment a főzéstől. Végül csak készen lett az ebéd, finom is lett, mégis elrontotta a napomat ez az ostoba malőr. Kicsit macerás ételről van szó, de érdemes rászánni az időt, nagyon gyorsan fogy! A receptre a Vegetáriánius ételek című könyvben leltem rá.   Gombás frittata lecsóval Hozzáv

Kivis-almás sárgarépa saláta

Kép
Hűtőtakarításból lesznek a legjobb ételek. Mert ugye a hétvégi bevásárlás előtt szépen végignézzük, hogy mi van a hűtőben, és jól meglepődünk azon, hogy maradt még elfekvőben pár apróság, amit kár lenne kidobni, viszont gyorsan ki kell találni mi legyen vele, mert lejár a szavatossága. Nálam most sárgarépa és kivi volt ebben a stádiumban,  de amikor elkezdtem törni a buksimat, hogy mihez kezdjek velük, szerencsére eszembe jutott, hogy a Kifőztük-ben l áttam egy egyszerű, de nagyszerű receptet, amelyhez éppen ezek a hozzávalók szükségesek. Csak almát kellett venni a Sparban, és már állhattam is neki a fincsi saláta elkészítésének. Nekem nagyon ízlett, gyorsan el is fogyott, legközelebb dupla adagot készítek belőle az biztos! Kivis-almás sárgarépa-saláta Hozzávalók: - 40 dkg sárgarépa (nem baj, ha több) - 2  db közepes vagy 4 db kisebb alma - 4 db kivi (ez is lehet több) - 1 dl natúr joghurt - 1 dl olaj - 1 tojássárgája - 1 tk mustár - 1 tk fehérborecet - egy kupica citromlé - 2 tk (nyír

Csokitorta sütés nélkül

Kép
  Az ünnep szent napját én bizony csúnyán végiglógtam gasztroszempontból (amúgy is, semmi különöset nem csináltam, olvastam, filmet néztem, blogot írtam, kutyával játszottam, még a tűzijátékot is végigaludtam). Egy tejbegrízre futotta tőlem, és sütit sem terveztem készíteni, azonban apukám keresztülhúzta a számításaimat, ugyanis aljas módon megosztott egy receptet az idővonalamon, én pedig azonnal belezúgtam a viharsebesen elkészíthető finomságba, úgyhogy álltam fel az asztaltól és már neki is kezdtem a tortának. Süti sem kellett, tényleg gyorsan elkészült, és még finom is volt (olyannyira, hogy sajnos nem készülhetett kép a teljes tortáról, mert mire lefotózhattam volna, már elpárolgott belőle egy szép darab.-)).  Csokitorta sütés nélkül Hozzávalók: Tésztához: - 16 dkg darált keksz - 8 dkg darált dió - 1 ek kakaópor - 4 dkg olvasztott kókuszzsír (vaj) - 12 dkg porcukor - 1 ek rum - 6 ek tej Csokikrémhez: - 40 dkg étcsoki - 7 dl habtejszín - 6 dkg (nyírfa) cukor - 6 dkg kókuszzsír (vaj

Zöldségpaella

Kép
Enyhülés után áhítozunk, megkaptuk. Olyannyira, hogy vehetjük elő a pulcsit, meg olyan ételt, amely ha mással nem, a színeivel visszahozza az életünkbe a hetek óta átkozott  napsugarat. Ebben a vacogós időben muszáj olyan ebédet készíteni, amely felvidítja nekibúsult pici szívünket. Az Ízek és érzések című újságot lapozgatva szerettem bele első látásra ebbe a receptbe, álltam is neki az elkészítésnek azonnal, nem csalódtam, nemcsak jól néz ki, hanem finom is, és bónuszként még egészséges is.  Zöldségpaella Hozzávalók: - 30 dkg rizs  - só - 5 dl félszáraz fehérbor - 1 zöldségleveskocka - 1 ek extra szűz olívaolaj - 1 tk kurkuma - 30 dkg brokkoli (részemről mirelit) - 30 dkg karalábé (egy kisebb fej) - 30 dkg répa - 30 dkg zöldpaprika - 1 hámozott paradicsom konzerv - szárított bazsalikom a tetejére (természetesen friss bazsalikom még jobb, de nekem nem volt otthon) Elkészítés: A rizst kétszeres mennyiségű, sós vízben megfőzzük. Amikor a levét elfőtte, felöntjük a borral, belemorzsoljuk

Egészséges kivifagyi

Kép
Nem sokat ért a már régen beharangozott lehűlés, volt néhány jó óránk itt Tatabányán, de most megint ugyanolyan forróság van, mint korábban. Vagyis fagyiprojekt van még mindig. Ezúttal gyümölcsös finomságra vágytam, és lehetőleg olyanra, amely nem hizlal. Miután korábban rájöttem, hogy banánnal ugyanúgy lehet ízesíteni egy fagyit, mint cukorral, nem gondolkodtam sokat, amikor ráleltem a Nők Lapja Konyha Desszert különszámában arra a kivifagyi receptre, amelyben összesen két összetevő van: kivi és banán. Nem csalódtam, másodpercek alatt elkészült a nasiság és isteni finom lett! Egészséges kivifagyi Hozzávalók: - 4 db banán - 4 db kivi Elkészítés: Lehet indítani a stoppert, ilyen gyorsan nagyon ritkán lehet elkészíteni egy fagyit! A gyümölcsöket meghámozzuk, a banánt felkarikázzuk, a kivit felkockázzuk, mehetnek egy tálba, nekiesünk a botmixerrel és lepürésítjük őkelméket. És már meg is vagyunk, a krém mehet egy éjszakára a mélyhűtőbe, másnap gombócolás és irigykedés saját magunkra. Vigy

Citromfagyi

Kép
Már a csapból is az folyik, hogy lassan vége a szaharai hőségnek, de addig még van néhány napunk, amit túl kell élni, vagyis ezen a hétvégén a fagyiké a főszerep nálam. Tegnap semmi kedvem sem volt extra finomságot alkotni a műfajban, egy egyszerű, frissítő változatra vágytam. Hűtőajtót kinyit, citromot meglát, ötlet megszületik, legyen ez az alapanyag. Receptkeresés, beleszeretés, gyors összedobás. Mára már csak a gombócolás és a habzsolás maradt.  Citromfagyi Hozzávalók: - 5 dl natúr joghurt - 2 citromból nyert citromlé - 1 citrom reszelt héja - 20 dkg (nyírfa) cukor Elkészítés: A fagyikészítésben az a jó, hogy pár perces melóval lehet mesés ízeket alkotni. Ez a finomság sem vesz el több időt az életünkből, essünk is neki gyorsan, mert ennyi még ebben a melegben is belefér. A joghurtot habverővel jól felverjük, hozzáadjuk a (nyírfa)cukrot, az 1 citrom reszelt héját és a a 2 citrom kifacsart levét. És ennyi volt! A krémet műanyag dobozba öntjük, egy éjszakára mehet a hűtőbe, és másn

Csokoládés-túrós muffin

Kép
Valamit kezdeni kellene a hűtőben leledző zacskónyi túróval, nehogy már ki kelljen dobni. Már nem emlékszem, mit szerettem volna készíteni belőle (nálam nagyon gyorsan változik a sütés/főzés tárgya, attól függ, hogyan kelek), de itt volt ő és meg kellett oldani a problémát. Bőszen törtem a buksimat ezen az eget rengető problémán, amikor apukám viharsebesen szállította a megoldást, Közzé tett ugyanis egy fényképet az idővonalamon (családi szlengben ez azt jelenti, hogy találtam egy jó receptet, minél előbb az asztalon szeretném látni), amely történetesen egy csokis-túrós muffint ábrázolt. A kérdés eldőlt, már álltam is neki a finomságnak, nemsokára már együtt falatoztuk a nasit. Egyszerű, de nagyszerű habzsolnivaló! Csokoládés-túrós muffin Hozzávalók: Tésztához: - 10 dkg étcsoki - 15 dkg kókuszszír (vaj) - 15 dkg (nyírfa)cukor - 3 tojás - 1 ek kakaópor - 0,8 dl tej - 15 dkg liszt - fél csomag sütőpor Túrótöltelékhez: - 20 dkg túró - 4 dkg (nyírfa)cukor - 1 citrom reszelt héja - 1 tk va

Oreo kekszes fagyi

Kép
Nem igazán vagyok az a típus, akit lázba hoznak az éppen divatos gasztronómiai kedvencek (csak azt próbálom ki, ami érdekel), viszont már annyi szépet és jót (és persze érdekes recepteket) hallottam az oreo kekszről, hogy muszáj volt megtudnom, miért vannak oda érte olyan sokan. Mivel éppen szaharai hőség állapotában leledzünk, természetesen fagyiban gondolkodtam, szerencsére gyorsan rá is leltem egy egyszerűen elkészíthető változatra a Nosaltyn . Nem csalódtam, nagyon finom lett a végeredmény, ha eljő az ősz, majd "komolyabb" nasit is fogok készíteni ebből az alapanyagból, az biztos!  Oreo kekszes fagyi Hozzávalók: - 5 dl habtejszín - 2 tubus sűrített tej - 25 dkg fehér csoki - 8 db oreo keksz Elkészítés: A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk, kicsit hagyjuk hűlni. Egy nagyobb tálban összekeverjük a sűrített tejet és a felolvasztott csokit. Hozzáadjuk a tejszínt, kézi robotgépet ragadunk, és addig verjük, amíg tejföl sűrűségű nem lesz. És már csak annyi a dolgunk, hogy az ore

Dán kuglóf

Kép
Ha nekem valami kell, az bármilyen körülmények között kell! Kit érdekel, hogy 40 fok van, lépni is fáj, a sütőt látni sem szeretném, ha egyszer meglátok egy jó receptet, sütni fogok és kész! A Blogkóstoló tehet az egészről, imádom ezt a játékot, mert mindig újabb és újabb gasztroblogokon "vagyok kénytelen" nézelődni, vagyis elveszni a jobbnál jobb receptek között, amíg nagy nehezen kiválasztom azt, amit elkészítek. Most sem volt könnyű a választás, Simone-nál nagyon sok finomság található, de ez a kuglóf szerelem volt első látásra. És innentől kezdve nem számított semmi, csak az, hogy minél gyorsabban a nózim előtt illatozzon több szelet belőle. Nagyon egyszerűen elkészíthető, isteni finom, felvéve a kedvencek közé!   Dán kuglóf Hozzávalók: - 5 tojás - 25 dkg barna cukor - 1 cs sütőpor - 25 dkg liszt (részemről BL55) - 1 dl kókuszszír (olaj) - 1 dl langyos víz - 2 ek darált dió - 2 ek kakaópor Elkészítés: Nincs sok időnk laca-facázni ebben a brutál melegben, essünk is neki gy

Zöldborsós-mentás fagyi

Kép
Zöldborsó nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Már legalábbis szerintem. Rajongok ezért az alapanyagért, imádok kísérletezni vele. Sok változatban készítettem már, de az őszintén szólva eszembe se jutott, hogy fagyiként is jól tudna funkcionálni. Azonnal kíváncsi lettem, amikor teljesen véletlenül belefutottam ebbe a receptbe . Másodpercet nem gondolkodtam, azonnal álltam neki az elkészítésének. Alig vártam, hogy végre megfagyjon a nasi, már gombócoltam és kóstoltam is. Nem csalódtam, mennyei lett, legközelebb ipari menyiséget készítek belőle, az biztos! Zöldborsós-mentás fagyi Hozzávalók: - 3 dl tej - 2 dl habtejszín - 4 db tojássárgája - 10 dkg porcukor - 35 dkg zöldborsó - 2 ek tejföl - 1 marék menta Elkészítés: A cukrot és a tojássárgáját habosra keverjük. 2 dl tejet és a tejszínt felforraljuk egy lábosban, majd hozzákeverjük a cukros tojást. Kis lángon addig kevergetjük, amíg  elkezd besűrűsödni, majd félretesszük hűlni. A borsót a mentával egy másik lábosban (szegény mosogatógép

Borsós-paradicsomos tészta

Kép
Ahogy nálunk Tatabányán mondják, gatyarohasztó meleg van. Étvágy nullához konvergál, vizet kívánunk csak, mást nem nagyon. De estefelé, amikor valamelyest csökken a forróság, a poci kéri a jussát, úgyhogy valamit mégis össze kell dobni vacsora címén. Semmi fakszni, néhány perc alatt elkészíthető tésztás valami az egyetlen opció. Ihletért a Nosalty-hoz fordultam, ahol nagyon gyorsan ráleltem a megfelelő receptre . Gyorsan megvan, és nagyon finom, ennyi mára éppen elég volt a gasztronómiából. Borsós-paradicsomos tészta Hozzávalók: - 40 dkg tészta (nálam csavart orsótészta volt kéznél, de kinek mi tetszik) - 25 dkg mozzarella (bármilyen sajt megteszi) - 40 dkg (2 doboz) hámozott, darabolt paradicsom konzerv - 30 dkg zöldborsó (részemről mirelit) - 1 tk ételízesítő - 2 dl főzőtejszín - fél csokor snidling - só, bors Elkészítés: A tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük és leszűrjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A mozzarellát (sajtot) kis kockákra vágjuk. A snidlinget megmossuk, lecsepegte

Dán fahéjas csiga

Kép
Csak nekem lehet annyi eszem, hogy ebben a szaharai hőségben kitör rajtam a csigasütési mánia. Kellett nekem nosztalgiázva lapozgatni egy régi Stahl-könyvemet, azonnal beleszerettem a fahéjas csiga gondolatába, nem tarthatott vissza semmi attól, hogy nekiálljak a finomság elkészítésének. Szerencsére gyorsan elkészült, nem kellett keleszteni, csak össze kellett dobni a tésztát, a tölteléket, és már mehetett is a sütőbe a csigasereg, vacsorára már falatozhattam belőlük. Ennyi még ebben a melegben is belefér! Dán fahéjas csiga Hozzávalók: Tésztához: - 10 dkg kókuszzsír (vaj) - 40 dkg liszt (részemről BL55) - fél csomag sütőpor - 1/2 tk szódabikarbóna - 5 dkg (nyírfa)cukor - 15 dkg joghurt - 1.5 dl tej Töltelékhez: - 10 dkg (nyírfa)cukor - 2 tk őrölt fahéj Tetejére: - 4 ek habtejszín - 2 ek barna cukor Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Sütőpapírral kibélelünk egy nagy tepsit. A tésztához megolvasztjuk a kókuszzsírt (vajat) a mikróban vagy a tűzhelyen, majd langyosra hűtjük.  Egy

Baileyses csokifagyi

Kép
Masszív antialkoholista létemre igen szép likőrgyűjteménnyel rendelkezem, ugyan soha nem innék belőlük csak úgy, viszont imádom használni őket gasztronómiai kalandozásaim során. A kedvencem a Baileys, amelyet már házilag készítek  , a család legnagyobb derültségére (ennél már csak az viccesebb, amikor különböző alkoholtartalmú üvegekkel rohangálok a konyhában, miközben éppen kotyvasztok valamit). Amikor tegnap kinyitottam a hűtőt, hirtelen a szemem elé került egy üvegnyi adag, erről eszembe jutott, hogy ideje van egy Baileyses fagyi elkészítésének. Csokoholista lévén természetesen más íz szóba sem jöhetett, úgyhogy álltam is neki ilyen receptet keresni. Rá is leltem hamarost, össze is dobtam rögvest, ment is a mélyhűtőbe, és ma délután ebben az afrikai hőségben percek alatt el is fogyott. Egyszerű és finom nasi, és még nem is hizlal (annyira). Baileyses csokifagyi Hozzávalók: - 22 dkg étcsoki - 3,2 dl tej - 4 db banán - 2 ek rum - 3,2 dl Baileys Elkészítés: Előkapunk egy turmixgépet, b

Egészséges(ebb) aranygaluska

Kép
Kikészít ez az időjárás, az egyik nap hőség van, a másikon pedig megint szomorkás lesz az idő. Eredetileg egy jó kis frissítő ebéddel készültem vasárnapra, de annyira zimankós lett itt nálunk Tatabányán, hogy inkább egy melengető finomságra volt szükség, így gyorsan újraterveztem. Némi hezitálás után kitaláltam, hogy legyen aranygaluska, mert nagy kedvenc és régen volt már, úgyhogy állhattam neki receptet keresni. Nem volt kedvem nagyon kreatívkodni, inkább az egyszerűség volt a fő szempont, rá is leltem hamar a hangulatomnak megfelelő változatra a Nosaltyn.  Abszolút elégedett voltam a végeredménnyel, pláne azért, mert pocinagysági okokból lecseréltem a hozzávalókat egészségesebb változatra. Nem mondom, hogy fogyókúrás ebéd volt, de egy kicsivel kevesebb kalóriát vittem be (nem mintha számoltam volna őket valaha is), így még jobban estek a finom falatok! Aranygaluska Hozzávalók: Tésztához: - 50 dkg liszt (részemről BL55) - 2 dkg élesztő (nem volt otthon friss, ezért 1 csomag instant