Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2015

Citromos-tárkonyos zöldbabfőzelék

Kép
Zöldbabfőzelék. Ez volt az első gondolatom ma reggel, amikor felébredtem. Szabadságon voltam, és már régen elterveztem, hogy mit kotyvasztok ebédre, amit most kukázhattam le, mert elemi erővel tört rám a vágy a nevezett étek iránt. Amiben csak az a furcsa, hogy sohasem szerettem, meg nem fordult a gasztromán agyamban, hogy egyszer is kísérletezzek vele, de most ez kellett, és kész. Oltári szerencsém volt, találtam a mélyhűtőben egy zacskó mirelit zöldbab (lövésem sincs, mihez vettem, mindig ez van, megveszem a hozzávalókat, aztán az utolsó utáni másodpercben úgy döntök, hogy mégis mást fogok készíteni, így megmarad egy rakás alapanyag, amire teljesen váratlan időpontokban bukkanok rá), nem volt akadálya a hőn áhított finomság elkészítésének. A konyhaasztalon hevert Főzelékes Feri szakácskönyve (nagy rajongója vagyok a műfajnak, rengeteg kiváló ötlet van benne, amit ki akarok próbálni, ezért nem takarítom el a szemem elől), így volt hová fordulnom receptért. Bátran belevágtam a projektb

Zöldségleves

Kép
Avagy mélyhűtőtakarítás egészségesen és hasznosan. Ebben a mocsok időben egy melengető levesre vágytam (ilyen sem sokszor fordul elő velem, nem igazán vagyok oda a műfajért), ezért gyorsan körülnéztem a konyhában, hogy milyen alapanyagból készüljön. A mélyhűtőben felfedeztem egy szép nagy zacskó zöldségkeveréket, ami már nagyon régen foglalta a helyet, így ez a kérdés gyorsan eldöntetett. Már csak egy gyors recept hiányzott (levesügyben tökéletesen kezdő vagyok), amire hamar ráleltem a Nosaltyn , és már állhattam is neki a főzésnek. Egyszerű, gyors, nagyon finom és kellőképpen melengeti a lelket, nagyon fogy, pedig egyedül pusztítom!   Zöldségleves Hozzávalók: 1 kg mirelit zöldségkeverék (1 kg tetszés szerinti zöldség) 1 db hagyma 1 ek cukor só, bors 5 ek olaj 3 ek liszt 1 tk pirospaprika 4,5 l víz (tetszés szerint, én is csak szemmértékre öntöttem bele a vizet a fazékba) 20 dkg eperlevél tészta (akármilyen tészta, nekem ez akadt a kezembe) Elkészítés: Ha nem mirelit alapanyagot haszná

Hagymás sült krumpli tükörtojással

Kép
Nem, nem hagytam fel a gasztroblogggal, csak sikerült összeszednem egy fincsi arcüreggyulladást, amelynek időtartama alatt valahogy nem volt ihletem a konyhaművészet gyakorlásához (kevésbé fennkölten: alig éltem, biztos volt kedvem még a konyhában is szötymörögni). De szerencsére véget értek a megpróbáltatások, a héten már mentem vissza dolgozni, ma viszont szabadságon voltam, és mivel elfelejtettem itthonra kérni a megrendelt ebédet, gyorsan össze kellett ütnöm valamit, amivel kiheverhetem a plázacicáskodás (=cipővásárlás) fáradalmait. Körbenéztem a spájzban, krumpli van, hagyma van, legyen hagymás burgonya (nem kell mindig a haute cuisine). Szerencsére eszemben jutott, hogy láttam egy jó kis receptet erre vonatkozóan Gizinél, gyorsan előkerítettem, és már indulhatott is a nagyon komoly főzőcskézés. Egyszerű, gyors, és még finom is, kell ennél több? Hagymás tört krumpli tükörtojással Hozzávalók: 60 dkg krumpli 2 db hagyma 4 db tojás só, őrölt tarkabors 6 ek olaj csipet pirospaprika p

Szilvás pozsonyi kocka

Kép
Durván hangzik? Pedig mennyeien finom! Imádom a hagyományos, nagymamás ételeket egy kis csavarral elkészíteni, ezért azonnal beleszerettem ebbe a receptbe , amikor megláttam. Mákos tészta oké, pozsonyi kocka oké, szilva pláne, akkor miért is ne pakoljuk össze mindegyiket egy finom ebéd keretében? Kell hozzá egy kis bátorság, belátom, de érdemes adni neki egy esélyt, igaz, hogy nem éppen diétás étek, de ennyi bűnözés belefér. Szilvás pozsonyi kocka Hozzávalók: 50 dkg tészta (nálam fodros nagykocka, de kinek mi tetszik) 6 db tojás 4,5 dl tejföl 25 dkg darált mák 50 dkg szilva 25  + 12 dkg (nyírfa) cukor  2 ek porcukor 3 ek méz 2 cs vaníliás cukor 1 citrom héja 5 dkg vaj Elkészítés: A tésztát kifőzzük enyhén sós vízben, leszűrjük. A szilvákat megmossuk, kimagozzuk, félbevágjuk. A mákból 2 evőkanálnyit félreteszünk, a többit  összekeverjük 25 dkg (nyírfa)cukorral (ízlés szerint, én édesen szeretem, természetesen fele ennyi cukorral is elkészíthető).  A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjébő

Karfiolkrémes zöldségleves

Kép
Lássuk be, a leves műfaját még gyakorolnom kell. Tehetség kell ahhoz, hogy szénné égessen az ember konyhatündérkedő lánya egy zöldséglevest, ugye? Nos, nekem sikerült ez a bravúr, a szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy még az elején történt a malőr, tehát némi alapanyagveszteséggel végül kivitelezhető volt a cél, és végül egy nagyon finom levest sikerült összehoznom, amit egyedül be is kanalaztam (több részletben a nap folyamán természetesen). Egy kis csavar nagyon jót tud tenni egy alaplevesnek, érdemes rászánni azt a kis plusz időt, valamint tessék tanulni a hibámból és ne hagyjuk magára egyetlen fázisában sem az ételt, különben törhetjük a buksit, hogyan szabadítjuk meg a lábost az odaégett dolgoktól! A receptre a Vidék íze c. újságban bukkantam rá. Karfiolkrémes zöldségleves     Hozzávalók: - 1 kg karfiol (részemről mirelit) - egy csokor újhagyma  - 2 db közepes burgonya - 1 csomag leveszöldség (ennek hiányában  1 db sárgarépa,1 db  fehérrépa, 1 cikk zeller, fél karalábé)

Keksztorta

Kép
Az ember lánya nyugodtan eltervezi a hétvégi nasit, ahogyan azt kell, aztán az apukája péntek reggel egy perc alatt felülírja. Nyugodtan olvasgatom a kávémat szürcsölgetve a reggeli híreket, amikor atyám egyszer csak  kiszól a szobából , hogy ezt meg kellene csinálnunk délután. Mondom, mégis mit? Hát ezt a keksztortát. Sütiterv kuka, nincs mese, este közös sütés van. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy atyám összetördeli a kekszet, én összekotyvasztom a csokis krémet, a kettőt összekeverjük, tortaformába beleöntöm, és hatalmas lelkierőről tanúságot téve kibírjuk másnap reggelig a kóstolást. Egyszerű, de nagyszerű desszert, a ronda, de finom kategóriából. Keksztorta Hozzávalók: - 40 dkg háztartási keksz - 17 dkg vaj - 40 dkg étcsoki - 2 dl habtejszín - két kupica rum (ízlés szerint) Elkészítés: A kekszet darabokra törjük (én a mozsarat szoktam előnyben részesíteni, de a sodrófa vagy a kézzel való tördelés is játszik, kinek mi tetszik).  Egy közepes lábosba tördeljük a csokit, hozzáadj

Bögrés szilvás-mákos süti

Kép
Beköszöntött a szilvaszezon, lehet törni a buksit, mi is készüljön ebből a finom gyümölcsből. Úri kedvem úgy diktálta, hogy mákkal párosítsam (miért? halvány lila gőzöm sincs róla, egyszerűen csak mákos-szilvás süti kellett és kész!), viszont kicsit tartottam is ettől a kombótól, mivel még nem kóstoltam eddig, ezért csak valami egyszerű sütiötletet kerestem. Rá is találtam gyorsan a Nosaltyn arra, amit kerestem , nem is húztam sokáig az időt, már álltam is neki az elkészítésnek. Nem csalódtam, egyszerű, gyors és nagyon finom! Bögrés szilvás-mákos Hozzávalók: (1 bögre = 2,5 dl) - 1 bögre liszt (részemről BL55) - 1 bögre cukor - 1 bögre tej - 10 dkg darált mák - 1 cs sütőpor - 4 db tojás - 50 dkg szilva Elkészítés: A szilvákat megmossuk, félbevágjuk, kimagozzuk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből kemény habot verünk. A sárgájákat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a külön tálban összekevert lisztet, mákot és sütőport, végül óvatosan hozzáforgatjuk fehérjehabot is. Egy közepe

Sajtos hajtovány

Kép
Megérkezett az ősz, újra eljött a sütő ideje. Ebben a borongós időben úgy hívogat a melege, hogy nem lehet ellenállni neki. Nekem nem is állt szándékomban, hiszen már régen tervezgettem, hogy sütök valami jó kis sajtos péksütit. Na és mi az első gondolata az ember lányának ilyenkor? Limara! Mint oly sokan én is az ő gasztroblogjáról tanultam meg kenyeret és mindenféle sütni való jóságot készíteni, naná, hogy a könyvét is megvettem ( kritikának álcázott ömlengésem itt olvasható róla ). Azt kerestem most elő, és nézelődtem benne ötlet után kutatva, és természetesen hamarosan rá is leletem a hangulatomnak megfelelő finomságra. Egyszerűen elkészíthető, és mennyei reggeli/vacsora lesz belőle! Sajtos hajtovány Hozzávalók. Tésztához: - 3 dl langyos tej - 1 tk (nyírfa) cukor - 2,5 dkg élesztő - 50 dkg liszt (részemről BL55) - 2 tk só - 1 tojás - 0,5 dl olaj Töltelékhez: - 10 dkg reszelt sajt - 10 dkg puha vaj - 1 tojás - 1/2 tk só Tetejére: - 1 tojás - 10 dkg reszelt sajt Elkészítés: A tejet m

Édes almás lasagne

Kép
Már elég régen búslakodott egy fél csomag lasagne tészta a spájz polcán, megsajnáltam, és eldöntöttem, hogy ezen a hétvégén véget vetek a szenvedéseinek. Már csak azt kellett kitalálnom, mivel töltsem meg, és mivel kivételesen nem volt kedvem semmi zöldségeshez, inkább valami édesre vágytam ebéd gyanánt, gyorsan körülnéztem a konyhában ötlet után kutakodva. Meg is akadt a szemem néhány szép almán, erről eszembe jutott, hogy már régen kinéztem magamnak egy receptet a Nosaltyn, ezzel a vasárnapi ebéd kérdése el is dőlt. Kicsit macerás az elkészítése, de megéri, mert isteni finom a végeredmény! Édes almás lasagne Hozzávalók: Tésztához: - 25 dkg lasagne tészta - 6 db alma - 1 citrom leve (nálam két kupak citromlé) - 6 ek (nyírfa) cukor (ízlés szerint, én édesen szeretem!) - 2 ek fahéj (ízlés szerint, én jó fahéjasan szeretem) Vaníliamártáshoz: - 10 dkg vaj  - 2 ek liszt - 6 dl tej - 2,5 dl natúr joghurt  - 2 tk vaníliakivonat - 2 cs vaníliás cukor Túrós töltelékhez: - 50 dkg túró - 2 db t

Egyszerű csokis pohárkrém

Kép
Péntek délután, a munkaidő vége felé elkezdtem azon morfondírozni, hogy milyen villámgyors nasiságot kellene összedobni a már korábban kitalált desszert mellé, ami sajnos nem volt csokis. Márpedig ha egy hozzám hasonló csokoholistán erőt vesz a csokiéhség, akkor aznap neki valami olyat kell készítenie, amelyben szerepel a kedvenc hozzávalója. Racionális közgazdászként végiggondoltam, hogy mennyi időm lesz este konyhatündérkedni, és némi osztás-szorzás után kijött, hogy nem sok, úgyhogy a lehetőségek beszűkültek, végül a pohárkrém mellett tettem le a voksomat. Innen már csak egy lépés volt a Nosaly, ahol másodpercek alatt beleszerettem egy receptbe , alig vártam, hogy összedobhassam. Pár perces meló várt rám, másnap pedig csak meg kellett púpozni tejszínhabbal a finomságot, és már lehetett is kanalazni. Mennyei lett! Egyszerű csokis pohárkrém   Hozzávalók: - 4 db tojássárgája - 20 dkg porcukor - 4 ek kakaópor - 6 dl tej - tejszínhab a tetejére (én még megszórtam kakaóporral is, az a biz

Zöldséges tepsis burgonya

Kép
Igazából nem terveztem semmit sem sütni, mégis "kénytelen voltam" műsoron kívül bekapcsolni a sütőt, hiszen egyrészt már megint elfeledkeztem egy szép adag burgonyáról, ami már nagyon a végét járta, másrészt pedig ismét dugig volt a mélyhűtő, valamit fel kellett áldoznom a készletből. Némi töprengés után eszembe jutott, hogy láttam egy jó kis pár perces receptet a Nosaltyn,  ami tökéletes megoldást jelentett az én hatalmas problémámra. Viharsebesen el is készült a finom vacsora, el is fogyott annak rendje és módja szerint. Hétköznapi boldogság. Zöldséges tepsis burgonya Hozzávalók: - 1,5 kg burgonya - 1 kg mirelit mexikói zöldségkeverék (akármilyen zöldség megteszi) - 1 ek olaj (a tepsi kikenéséhez) - 1 tk chili - 1 tk oreganó - 1 tk kakukkfű - 1 tk rozmaring - só, bors - 10 dkg reszelt sajt Elkészítés: A burgonyát héjástól, enyhén sós vízben megfőzzük, kihűtjük. A zöldségekhez hozzáadjuk a chili-t, az oreganót, a kakukkfüvet, a rozmaringot, és kevés vízzel, alacsony lángon r