Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2015

Finomfőzelék

Kép
Tudom, hogy perverz vagyok, de imádom a finomfőzeléket! Ez az étel, amit mindenkivel megutáltatnak a menzán, de nekem óriási szerencsém volt, az általános iskolában nagyon jó volt a konyha, a finomfőzeléket pedig különösen finoman készítették el a szakács nénik. Imádok kísérletezni a műfajjal, hiszen a variációk száma végtelen. Főzelékes Feri blogjának nagy rajongója vagyok, biztos voltam benne, hogy nála fogok találni olyan receptet, amit még nem próbáltam ki. Így is történt, azonnal beleszerettem ebbe a változatba , gyorsan beszereztem a Sparban a hozzávalókat, vasárnap pedig kevés melóval mennyei ebédet varázsoltam belőle. Vigyázat, függőséget okoz! Finomfőzelék Hozzávalók: - 3+1 ek hideg vaj - 1 db póréhagyma  - 1 gerezd fokhagyma - 1 tk őrölt gyömbér - 1 fej karalábé - 50 dkg sárgarépa - 1,5 dl alaplé (tudom, hogy ez már nagyon égő, de még mindig víz és leveskocka) - 40 dkg zöldborsó (részemről mirelit) - 1 csomag retek - 1 csokor petrezselyem (esetemben 2 ek szárított) - só, bors

Kávékrémes diótorta

Kép
  Ha tud valaki egy közvetlen számot a nyárhoz, adja már meg nekem legyen szíves, szólnék neki, hogy ideje lenne idedugnia az orrát Tatabányára. Hűvös, szürke hétvége jutott nekünk ezúttal, ezért lekukáztam az eredetileg tervezett könnyű kis sütiket, inkább egy testesebb, őszre való darabot kerestem. Szerencsére szembejött velem a neten ez a diótorta recept , és azonnal tudtam, hogy a hétvégi desszert kérdése eldőlt. Nem túl bonyolult (piskótát süt, krémet főz, betölt, díszít, ennyi), nem éppen szépségdíjas a külseje, cserébe finom! Kávékrémes diótorta Hozzávalók: Piskótához: - 6 tojás - 20 dkg porcukor - 10 ek víz - 15 dkg darált dió - 30 dkg liszt - fél csomag sütőpor Krémhez: - 6 tojás - 20 dkg (nyírfa)cukor - 3 ek főzött kávé - 22,5 dkg vaj (nem, most nem volt kedvem a kókuszzsírhoz, nagymamás ízekre vágytam!) Tetejére: - dió Elkészítés: A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből a porcukorral kemény habot verünk. Óvatosan hozzáforgatjuk a tojássárgájákat és vizet. Egy

Gyümölcspizza

Kép
Az új munkahelyemen a csapat együtt szokott ebédelni, és elég gyakran pizzát esznek jóízűen mellettem a kollégák. Amitől természetesen nekem is megjön a kedvem a műfajhoz, de hát nem azért ütöm ki magam hetente háromszor tornán, és igyekszem minél egészségesebb életmódot követni, hogy befaljak egy hagyományos pizzát, ami isteni finom ugyan, de rengeteg nem kívánatos kalóriát tartalmaz. Mint mindenre, erre a helyzetre is van megoldás, nem kell lemondani a pizzaevés szépségeiről, csak a tészta hozzávalóit kell lecserélni, és kicsit túl kell lépni a feltét kérdésében a komfortzónán, azaz nem csak hawai pizza van a világon (nekem ez a kedvencem). Nem magamtól világosodtam meg (nem vagyok és nem akarok ekkora guru lenni), csak belelapoztam a nemrég  megjelent Nők Lapja Konyha Desszert különszámába, és azonnal beleszerettem a gyümölcsös pizza ötletébe. Hamar megvan, durván jó és abszolút egészséges, új kedvenc született nálam! Gyümölcspizza Hozzávalók: Tésztához: - 10 dkg teljes kiőrlésű bú

Spenótos tojás

Kép
Stahl Juditot mostanság nagyon divatos leszólni, de én ilyet biztosan nem fogok tenni, neki köszönhetem ugyanis, hogy megtanulni sütni és főzni. Pontosabban a könyveinek, mivel én tökéletesen nulláról indítottam a konyhai karrieremet (tényleg, néhány évvel ezelőtt még egy rántottát sem tudtam elkészíteni, bár mondjuk azt még ma sem tudok, ellentétben apukámmal, aki ezt az egyetlen dolgot tudja elkészíteni, de azt nagyon jól!). Akkoriban még nem voltak gasztroblogok, nem a net volt az első gondolata az ember lányának, ha nem volt ötlete, mi legyen az ebéd/vacsora/nasi. Igazán jó szakácskönyvek sem voltak a piacon, hiszen mit kezdjen egy olyan kezdő konyhatündér mint én, azzal a mondattal, hogy akkor készítsünk egy habarást. Mi az a habarás, és hogyan készítsünk olyat? Stahl Judit a legjobbkor jelentette meg a szakácskönyveit, amelyek egyszerűen elkészíthető és finom ételeket mutattak be, de a legfontosabb az volt, hogy olyan jól meg lettek fogalmazva a receptek, hogy zéró gyakorlattal i

Kávés-whiskeys kuglóf kávés mázzal

Kép
    Egyszer már leszoktam a kávéról, azonban nem vagyok elég erős és visszaszoktam. Imádom ugyanis az ízét, nem tudok és nem is akarok lemondani róla véglegesen. Éppen ezért nagyon szívesen kísérletezek a kávés receptekkel, ha látok egy-egy érdekesebb ötletet, azonnal ki szoktam próbálni. Most is így jártam, amikor a Nők Lapja c. újságban rápillantottam a whiskeys-kávés kuglóf fotójára, azonnal tudtam, hogy a reggeli kérdése eldőlt. Nem túl bonyolult, mégis különleges finomság, érdemes adni neki egy esélyt!   Kávés-whiskeys kuglóf kávés mázzal   Hozzávalók: Kuglófhoz: - 40 dkg liszt -  egy csipet só - 10 dkg cukor - 1 ek instant kávé - 1 csomag (7g) szárított élesztő - 1 dl tej - 2 tojás - 15 dkg vaj - 1 dl whiskey Mázhoz: - 3 ek porcukor - 1 dl kávé Elkészítés: Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet a sóval, a szárított élesztővel, a cukorral és az instant kávéval, belemorzsoljuk a puha vajat, eldolgozzuk.  A következő mutatvánnyal sikerült a frászt hoznom saját magamra,

Banános karamelles csokitorta

Kép
Ismét felvirradt kedvenc gasztrojátékom, a Blogkóstoló napja. Nagyon szeretem ezt a kezdeményezést, mert jó alkalmat ad arra, hogy alaposabban is körülnézzek egy-egy gasztroblogger kollegina konyhájában. Ezúttal Sherpa konyháját kaptam meg a sorsolás szeszélye folytán, kíváncsian szemrevételeztem a nagyon színes palettát. Sok morfondírozás után végül az volt a döntő a választásban, hogy gyönyörű banánokra tettem szert a zöldségesnél, és ebben a témakörben a banános karamelles csokitortába szerettem bele első pillantásra. Hamar elkészült és mennyeien finom lett! Banános karamelles csokitorta Hozzávalók: - 25 dkg darált keksz - 7 dkg vaj - 10 dkg étcsoki - 4 banán - 1 citrom leve (nálam egy kupica citromlé) - 3 dl tejszín - 5 dkg cukor - 1 cs habfixáló - szeletelt mandula Elkészítés: Az étcsokit vízgőz fölött megolvasztjuk. Egy tálba tesszük a darált kekszet, hozzáadjuk a mikróban megolvasztott vajat, és az étcsokit. Egy 26 cm-es tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, belenyomkodjuk

Zöldborsófasírt paradicsommal és mozarellával

Kép
Zöldborsófüggésem végtelen, halálosan szerelmes vagyok ebbe az alapanyagba, imádok kísérletezni vele. Viszont lusta is vagyok (nem, ez túl durva megfogalmazás, inkább csak kényelmes), rá nem tudnám venni magam, hogy fejtegessem a borsót, inkább megveszem a mirelitet, mindig van itthon legalább 1 kg kiszerelés a mélyhűtőben, hogy kéznél legyen, ha találok egy jó receptet. Ezúttal a Vidék íze c. újságban leltem rá egy olyan változatra, amit nem próbáltam még. Mivel egy kicsit macerás az elkészítése, a nagy meleg miatt eddig nem álltam neki, azonban most úgy gondoltam,  ez a hűvös vasárnap tökéletes ahhoz, hogy a konyhában tüsténkedjek. Nem mondom, hogy percek alatt, de viszonylag kevés melóval el is készült az ebéd, és olyan finom lett a végeredmény, hogy már csak morzsák vannak belőle, pedig egyedül pusztítom... Zöldborsófasírt paradicsommal és mozarellával Hozzávalók: - 50 dkg zöldborsó (részemről mirelit) - 10 dkg kókuszzsír (vaj) - 3 ek liszt - 4 szelet félbarna kenyér - 2,5 dl tej -

Málnás-mákos tiramisu

Kép
Viszlát eper, isten hozott málna! Kicsit fáziskésésben vagyok, elfelejtettem, hogy véget ért a sajnos nagyon rövid eperszezon, hiába kerestem ezt a mennyeien finom gyümölcsöt a zöldségesnél. Csalódottságom csak addig tartott, amíg meg nem láttam, milyen gyönyörű málnaszemek kelletik magukat az egyik dobozban, nem is gondolkodtam sokáig, felpakoltam belőle rendesen. Hazaérve törhettem a buksimat azon, hogy mi is készüljön belőle. Mivel jól lefáradtam péntekre (új munkahely, rengeteg újdonság stb.), nem volt kedvem sütni, ezért alternatív megoldást kerestem. Végül eszembe jutott, hogy a Kifőztük-ben láttam egy kiváló tiramisu receptet, amit amúgy is ki akartam próbálni, úgyhogy gyorsan előkerítettem, a Sparban beszereztem a mascarponét és már álltam is neki az elkészítésnek. Nem vittem túlzásba a melót - volt vagy pár perc, amit rá kellett szánnom az életemből - , már csak ki kellett bírnom egy éjszakát, és utána habzsolhattam is ezt az egyszerű, mégis különleges nasit! Málnás-mákos tir

Zöldborsóval töltött krumpli

Kép
Imádom a spájzomat, mert jó nagy, és sok minden elfér benne (de még így sincs benne elég hely, természetesen, ahogy a család mondani szokta, én ostromra készülök, akkor vagyok nyugodt, ha tele van minden polc). Viszont megvan az a hátránya, hogy időnként sikerül megfeledkeznem egy-egy lejáró szavatosságú alapanyagról, egyszerűen azért, mert nincs a szemem előtt. Most is így jártam, egy fél zacskó újkrumpli kiabált felhasználásért, ezért gyorsan kellett cselekednem. Mivel a mélyhűtőben is túlzsúfoltság alakult ki, ezért egy fél zacskó mirelit zöldborsót is viharsebesen múlt idővé kellett tennem. Némi morfondírozás után eszembe jutott, hogy a Kifőztük- ben láttam egy egyszerű, de nagyszerű receptet, ami kiváló megoldást jelent az én hatalmas gasztronómiai problémám megoldására.  Nem hezitáltam sokat, már álltam is neki a vacsorának, ami olyan mennyeien finom lett, hogy több részletben egyedül elpusztítottam a teljes mennyiséget. Felvéve a kedvencek közé! Zöldborsóval töltött krumpli Hozz

Almás-diós-mazsolás reformszelet

Kép
  Már megint megtréfált a spájzom, ismét elfeledkeztem egy zacskó almáról, amellyel sürgősen kezdenem kellett valamit. Szerencsére mostanában lapoztam végig a Kifőztük-e t, amelyben azonnal belezúgtam egy receptbe, amelyben szerepelt ez az összetevő, ráadásul tökéletesen egészséges finomságról van szó, ami nem hátrány azoknak a fránya kilóknak a szempontjából, úgyhogy gyorsan eldőlt, hogy ez lesz a megoldás a problémára. Percek alatt elkészült és nagyon finom lett!     Almás-diós-mazsolás reformszelet   Hozzávalók: - 3 alma - 30 dkg darált dió - 2 ek barna /nyírfa cukor - 2 tk őrölt fahéj - 2 tk szódabikarbóna - 1 citrom reszelt héja - 10 dkg mazsola - 4 tojás - 2 ek méz - 5 dkg kókuszolaj Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egy tálban összekeverjük a diót, a cukrot, a fahéjat, a szódabikarbónát, a citromhéjat és a mazsolát. A tojásokat egy másik tálban felhabosítjuk, hozzáadunk 1 ek mézet, a levétől jól kifacsart almát, majd hozzáadjuk a diós keveréket

Fehércsokis-mákos kalács

Kép
Megjött az enyhülés, újra be lehet kapcsolni a sütőt. Nekem is megjött a kedvem ahhoz, hogy egy régi tervemet megvalósítsam, és süssek egy jó kis mákos kalácsot. Kilóbarát(h) módon természetesen, vagyis a tészta hozzávalóit lecseréltem egészségesebbre, amitől nem mondanám, hogy fogyókúrás lett a fincsi kalács, viszont némileg csökkentettem az esélyét annak, hogy a popsim tovább nőjön (mondjuk ez nem jó példa, mert a kőkemény tornáknak köszönhetően ez a veszély nagyon nem fenyeget, de az elv a lényeg, minden más részletkérdés!). Egyáltalán nem bonyolult az elkészítése, és mennyeien finom! Fehércsokis-mákos kalács Hozzávalók: Tésztához: - 5 dkg kókuszolaj (vaj) - 50 dkg liszt (részemről bio) - 2 dkg élesztő - 2 dl tej - 1 tojássárgája - 2 ek eritrit (cukor) - 1 cs vaníliás cukor - csipet só - tojásfehérje a tetejére Töltelékhez : - 40 dkg darált mák  - 15 dkg eritrit (cukor) - 10 dkg fehér csoki - 1 cs vaníliás cukor - 1 dl tej Elkészítés:  A tejet meglangyosítjuk a mikróban, hozzáadunk

Kánikulai méteres kalács

Kép
Hatalmas kedvenc nálam a méteres kalács, azonban eddig minden kísérletem kudarcba fulladt, soha nem sikerült úgy, ahogyan egykoron a mama készítette. Már jó ideje gyűjtögetem a recepteket és a bátorságot, hogy újra megpróbáljam, eredetileg erre a hétvégére irányoztam elő feladatként. De közbejött a meleg, semmi kedvem sem volt bekapcsolni a sütőt, megfőzni a krémeket stb, alternatív megoldást kellett találnom. Rávetettem magam a netre, és hamar rá is bukkantam a keresett receptre. Amikor megláttam, hogy az általam nagyon kedvelt Albert keksz a hozzávaló, már tudtam, hogy a kérdés eldőlt, nekem ő kell! Gyorsan megvan és nagyon finom, kánikula idején tökéletes desszert! Sajnos nem túl kalóriaszegény, de legközelebb majd egészséges hozzávalókból készül, és akkor már tényleg bűntudat nélkül lehet habzsolni a finomságot! Kánikulai méteres kalács Hozzávalók: - 2 csomag Albert keksz - 2 cs csokoládés pudingpor - 1 ek kakaópor - 7 dl tej - 1 dl kávé - 8 ek cukor - 25 dkg vaj - egy kupica rum

Lecsós-tofus tarhonya

Kép
Nagyon rákaptam újabban a tofura, kiváló alapanyag, nagyon jól lehet kísérletezni vele. Ebben a melegben egyértelmű volt, hogy lecsónál komolyabb ebédről szó sem lehet, és mivel már nagyon a végét járta a hűtőben leledző tofu, elmorfondíroztam azon, hogy vajon bele lehet-e tenni abba is. Gyorsan ráeresztettem a neten egy keresést a témára, és viharsebesen bele is sikerült zúgnom ebbe a receptbe.  A tarhonya ragadta meg a fantáziámat elsősorban, magamtól eszembe sem jutott volna a lecsóval összekeverni, de ám legyen, próbáljuk ki! Jól tettem, hogy engedtem a kíváncsiságomnak, isteni finom ebédet sikerült összedobnom nem túl sok melóval. Felvéve a kedvencek közé! Lecsós - tofus tarhonya Hozzávalók: - 30 dkg tofu - 5 db paprika - 10 db paradicsom - 4 db vöröshagyma - olívaolaj - 2 tk pirospaprika - 1 tk majoranna - 1 tk bazsalikom - 1 csokor petrezselyem (esetemben 2 ek szárított) - 10 dkg tarhonya Elkészítés:  A tofut kisebb kockákra vágjuk, egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk és f

Epres kókuszkocka

Kép
Nincs az az isten, hogy én bekapcsoljam a sütőt ebben a prosti melegben! Egészen addig a percig teljesen komolyan is gondoltam, amíg szembe nem jött velem a neten ez a recept.   Szerelem volt első látásra, azonnali hatállyal újraterveztem a nasit, az eredeti epres tervet lekukáztam, és már álltam is neki ennek az egyszerű, de nagyszerű finomságnak. Jelentem, mennyei a végeredmény,  kötelező darab! Epres kókuszkocka Hozzávalók:  Piskóta: - 4 db tojás - 4 ek cukor - 4 ek finomliszt - fél csomag sütőpor - 1 cs vaníliás cukor Bevonat: - 50 dkg eper - 20 dkg cukor Forgatáshoz: - 15 dkg kókuszreszelék - 3 dkg fehér csoki Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját habosra keverjük a cukrokkal. Egy kisebb tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral, hozzáadjuk a cukros tojáshoz, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot is. Egy közepes tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a tésztát, betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe, és kb. 15 perc alat

Zöldborsópörkölt gazdagon

Kép
Apukám lelépett az ország másik felébe egy szakmai konferenciára, én pedig itthon maradtam a kutyussal és egy viharsebesen lejáró szavatosságú zacskó sajtos virslivel. Persze el is felezhettem volna őkicsiségével, de ő természetesen amúgy is kapott nasit, én pedig pechemre belelapoztam a Vidék Íze c. újságba, és azonnal beleszerettem egy receptbe, amelyhez pont el tudtam használni az ominózus húsipari terméket. Nem túl bonyolult az elkészítése ennek a finomságnak, tetszés és ízlés szerint bármelyik összetevő elhagyható belőle, én felvettem a kedvencek közé, durván jó lett! Zöldborsópörkölt gazdagon Hozzávalók: - 50 dkg tészta (részemről fusilli, de kinek mi tetszik) - 40 dkg zöldborsó (nálam mirelit) - 40 dkg gomba - 3 +2 főtt tojás - 4 pár virsli - 2,5 dl tejföl - 1 vöröshagyma - só, bors, - 2 tk őrölt pirospaprika - olaj - víz Elkészítés: A hagymát finomra vágjuk, a gombát megtisztítjuk és  apróra kockázzuk. A tojásokat megfőzzük. A tésztát kifőzzük, leszűrjük, félretesszük. Egy nagy

Sztracsatella parfé

Kép
Meleg van! Nagyon meleg! Most azonban nem fagyira vágytam, hanem parféra (miért, miért? honnan tudjam? parfé kellett és kész!). Ezúttal a nosztalgia döntötte el, hogy milyen ízesítésű legyen. A kezembe került Stahl Judit Gyors édességek című szakácskönyve, amelyből anno elkészítettem életem első parféját (rémes lett, de sokat tanultam belőle). Ahogy megláttam a fotót, azonnal tudtam, hogy most jött el az ideje annak, hogy nemes bosszút álljak a recepten, amely kifogott rajtam egykoron (nem vele volt gond, én voltam tapasztalatlan, de ez most mindegy). Már álltam is neki, gyorsan elkészültem, másnap pedig viharsebesen elosztottam a családtagok között, morzsa sem maradt belőle. Mennyei finomság! Sztracsatella parfé Hozzávalók: - 10 dkg tejcsoki - 1 narancs (esetemben 1 dl narancslé) - 3 tojás - 15 dkg porcukor - 2 ek rum - 1 tk vaníliakivonat (vagy 1 vaníliakivonat kikapart belseje) - 3 dl hideg tejszín Elkészítés: Egy püspökkenyér formát kibélelünk folpack-kal. A csokit finomra aprítjuk

Habos málnás csemege

Kép
Francnak van kedve komolyabb sütit összedobni ebben a melegben! De azért valami nasi kell, úgyhogy nagyon megörültem, amikor a Vidék íze c. újságot lapozgatva megpillantottam egy egyszerű, de nagyszerű receptet, amelynek köszönhetően sikerült csökkenteni a mindig aggasztó mennyiségű tojásfehérje mennyiséget a mélyhűtőben. De nem ez volt az legjobb az egészben, hanem a málnaszörp! A Sparban ugyanis ráleltem az Ági van nevű változatra, azonnal elöntött a nosztalgia (teccik emlékezni, ugye a Csókolom, Ági van! mondatra a korabeli reklámból?), már vettem is le a polcról a szörpöt és nem csalódtam, mennyeien finom volt! A desszert gyorsan elkészült, és ugyanolyan viharsebesen el is fogyott, már csak az emléke maradt... Habos málnás csemege Hozzávalók: - 3 tojásfehérje - 15 dkg cukor - 30 dkg málna (részemről mirelit) + a tetejére - babapiskóta - málnaszörp -  víz Elkészítés:  A tojásfehérjéből és a cukor feléből kemény habot verünk. A maradék cukorból és 0,75 dl vízből szirupot főzünk, és m