Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2015

Édes-savanyú csirke

Kép
Ez az étel egy balesetnek köszönhetően született meg. A Vidék íze című újságban fedeztem fel egy receptet, amelynek az volt a lényege, hogy sertésszüzet fűszerezünk kínai ízekkel, ami nem mindennapi ötlet és én természetesen nagyon kíváncsi lettem. Mivel apukám éppen akkor hozott haza egy adag sertésszüzet, ezért teljesen nyugodtan megvettem a  többi hozzávalót, gondolván, hogy semmi akadálya nincs az elkészítésnek. Azonban amikor kiolvasztottam a szüzet, kiderült, hogy az bizony kolbásszal van töltve, tehát mit tehettem, ment a sütőbe, egy sima krumplipürével mennyei ebéd lett belőle. Viszont a hozzávalók erősen romlandóak voltak, ezért villámsebesen ki kellett találnom, mi legyen velük. Gyorsan körbenéztem a mélyhűtőben, és felfedeztem, hogy van egy jó nagy adag csirkemell. A kérdés eldőlt, recept marad, csak a sertéshúst lecserélem csirkemellre. Így is történt, a finomság gyorsan elkészült, és mennyei ebéd lett belőle! Édes-savanyú csirke Hozzávalók: - 50 dkg csirkemell - 1 tojásfeh

Sajtos-kolbászos rakott burgonya

Kép
A múlt heti Sándor napi traktára kicsit túlvásároltuk magunkat, ennek eredményeként kicsit ijedten fedeztem fel 3 kg burgonyát a spájzban, amelyről sikerült teljesen elfeledkeznem. Az óraátállítási hercehurca (a telefonomon ilyenkor mindig elállítódik az ébresztő, ennek eredményeként össze-vissza zengett egész éjszaka, nem aludtam túl sokat) okozta kimerültség miatt eredetileg nem terveztem a konyhában ténykedni ma, de hát valamit sürgősen kellett kezdeni ezzel a szép adag krumplival, úgyhogy a lehető legegyszerűbb megoldást választva összedobtam egy rakott krumplit, abból, amit itthon találtam. Jó lett! Sajtos-kolbászos rakott krumpli Hozzávalók: - 2 kg burgonya -   1 szép nagy szál kolbász - 20 dkg szalonna - 1 csokor újhagyma - 40 dkg gomba - 6 dl tejföl - 6 tojás - 20 dkg sajt - vaj a tál kikenéséhez - só, bors Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük lobogó, enyhén sós vízben.  Amíg hűl a krumpli, felkockázzuk a szalonnát, és a kolbászt. A gombát megtisztítjuk és felaprítjuk, a h

Almás-mákos rakott tészta

Kép
A nagy spájznak megvan az az átka, hogy nem mindig veszem észre, ha valami már erősen lejárati állapotba kerül, és a heti bevásárlás előtti menetrend szerinti átnézés során már csak mérgelődve kidobni tudom az elfeledett finomságot. Most is így jártam, egy egész zacskó almára sikerült úgy rápakolnom, hogy eltűnt a szemem elől, és már csak 4 db ehető maradt belőle, az is erősen utolsó fázisban. Villámgyorsan el kellett döntenem, mi legyen a sorsuk, szerencsére eszembe jutott, hogy a Nők Lapja Konyhában láttam egy jó kis receptet, ami egy sima rakott mákos tészta volt, némi almával felturbózva. Jelen helyzetre éppen ez volt a gyors megoldás, így nem hezitáltam sokat, már álltam is neki a tészta kifőzésének. Egyszerű, de nagyon finom vacsora lett belőle, érdemes kipróbálni! Almás-mákos rakott tészta Hozzávalók: - 40 dkg szélesmetélt - 20 dkg darált, megcukrozott mák - 2 nagy (esetemben 4 kicsi) alma - 1 citrom reszelt héja - 5 dkg vaj Elkészítés: A tésztát kifőzzük, lobogó, sós vízben.  L

Bakonyi sertésszelet nokedlivel

Kép
Abszolút kedvenc nálam a bakonyi szelet, de eddig még soha nem készítettem el itthon, melynek legfőbb oka, hogy gyűlölök galuskát szaggatni, és ezt a finomságot én kizárólag azzal fogyasztom. A Vidék íze c. újságban láttam egy jó kis receptet, ami nagyon megtetszett, de a nokedliprobléma miatt jegeltem a projektet. Ámde betelt a mélyhűtő, valamit kezdeni kellett a benne tanyázó lefagyasztott sertéskarajjal, és mivel az ominózus recept éppen a konyhaasztalon hevert, úgy döntöttem, hogy ez egy jel, így eldőlt, hogy bakonyi szelet fog készülni ebédre. Nem volt nehéz elkészíteni a húst és a szószt, és legmélyebb döbbenetemre a galuskafőzés is simán ment, úgyhogy nem maradt más hátra, mint a habzsolás. Felvéve a családi receptek közé! Bakonyi sertésszelet nokedlivel Hozzávalók: Bakonyi szelethez: - 8 szelet sertéskaraj - 40 dkg gomba - 1 nagy vöröshagyma - 2 dl tejföl - 2 tk őrölt pirospaprika - só, bors - 1 tk keményítő - 1 dl fehérbor - 1 zöldpaprika - 1 paradicsom - olaj Galuskához: - 20

Gluténmentes Sacher-torta

Kép
Szerencsére nincs semmilyen ételallergiám, viszont szeretek a különféle "mentes" receptek között nézelődni, mert nemcsak finomak, hanem egészségesek is, és ugyebár jó lenne látni a kőkemény torna eredményét (egyre jobban látszik szerencsére, de mivel imádok sütni-főzni, és nem is áll szándékomban lemondani erről a szenvedélyemről, lassabban, mint szeretném, de valamit valamiért). Szóval, találtam egy nagyon jó kis újságot (Ízek és érzések, gyorsan elő is fizettem), amelyben sorjáznak az ínycsiklandozó büntetlen élvezetre csábító receptek. Amikor megláttam a Sacher-torta receptet, azonnal tudtam, hogy én ezt ki fogom próbálni. Nem csalódtam, gyorsan készen van és nagyon finom, azt hiszem, ez lesz a standard változat nálunk! Gluténmentes Sacher-torta Hozzávalók: Tésztához: - 8 tojás - 12 dkg eritrit/xylit/cukor - 15 dkg darált dió - 8 dkg darált mandula - 4 ek kakaópor - 1 csipet só - 10 dkg puha vaj - 4-5 ek baracklekvár Mázhoz: - 10 dkg puha vaj - 1 ek eritrit/xylit/cukor - 2

Szilvás-diós pite fahéjas habbal

Kép
Soha véget nem érő harcot vívok a mélyhűtőben tanyázó lefagyasztott tojásfehérjékkel. Én nem értem hogyan, de akárhányszor felhasználok belőle valamennyit, kétszer annyi lesz helyette. Mivel ismét tarthatatlanná vált a helyzet (nem tudtam becsukni a hűtőajtót), ezért törhettem a buksimat, hogy mi legyen velük. Szerencsére eszembe jutott, hogy a Vidék íze című újságban láttam egy olyan sütit, amelynek fahéjas habjához tojásfehérje kell. Nem voltam rest, hamarost előkerítettem a receptet, és mivel nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető nasiról van szó, nemsokára már habzsolhattam is a finomságot. Mennyei! Szilvás-diós pite fahéjas habbal Hozzávalók: Tésztához: - 2 dl tej - 2 tojás - 1 dl olaj - 20 dkg darált dió - 20 dkg liszt - 20 dkg cukor - 1 cs vaníliás cukor - 1 csipet só Tésztára: - 1 kis üveg szilvalekvár Tetejére: - 5 tojásfehérje - 15 dkg porcukor - 2 tk fahéj Elkészítés: Egy tálban robotgéppel elkeverjük a tojásokat az olajjal és a tejjel. Egy másik tálban (csak hogy legyen

Római gnocchi bazsalikomos paradicsomszósszal

Kép
Ma sikerült a könyvtárban próbára tenni a számítástechnikai rendszert (egy megyei könyvtárban nincs meg a Jurassic Park!Őrület!), kicsit lelombozva értem haza, még Szimba sem tudott igazán felvidítani (pedig imádnivaló, ahogyan rohan elém, másodpercek alatt szoktam ilyenkor meghatódni). Egyértelmű volt, hogy valamit sürgősen alkotnom kell a konyhában, hogy helyreálljon a világ rendje. Eléggé tanácstalanul néztem szét a spájzban, ahol szembetaláltam magam néhány hámozott paradicsom konzervvel. Elgondolkodtam azon, hogy ezeket vajon mihez vehettem, erre eszembe jutott, hogy a Nők Lapja Konyhában volt egy nagyon jó kis recept, amit el akartam készíteni anno, de rám teljesen jellemző módon végül elcsábultam másra, így most jött el az ideje, hogy kipróbálásra kerüljön ez az egyszerű, mégis különleges étel. Kicsit macerás, de megéri a ráfordított időt, mert nagyon finom! Római gnocchi bazsalikomos paradicsomszósszal Hozzávalók: - 1 l tej - 10 dkg vaj + a formához - só, bors - 30 dkg búzadara

Boszorkány máglya

Kép
Igazából teljesen mást terveztem sütni, de egyszer csak szembe jött velem a neten egy recept, amelybe első pillantásra beleszerettem. Először a neve tetszett meg, de nagyon, aztán, amikor elolvastam a receptet, láttam, hogy 1. nagyon egyszerűen elkészíthető 2. gyakorlatilag gesztenyepürének minősíthető, és ez elég volt ahhoz, hogy késedelem nélkül nekiálljak az elkészítésének (azt sajnos nem tudom, hogy kitől származik a recept, és a hírfolyamból nyomtattam ki, tehát nem tudtam visszakeresni, de hálás köszönetem érte!). A nettó meló néhány perc, a bruttó habzsolás pedig mindent megér! Mennyeien finom desszert! Boszorkány máglya Hozzávalók: - 2 csomag babapiskóta - 25 dkg mirelit gesztenyepüré - 4 dl habtejszín - 2 ek cukor - 10 dkg tejcsoki - 3 dkg vaj - kevés tej - egy kupica rum Elkészítés: Egy kisebb tálba öntjük a tejet, belekeverjük a rumot, ebbe fogjuk áztatni a babapiskótát. A tejszínből kemény habot verünk a cukorral. A csokit a vajjal vízgőz felett megolvasztjuk. Egy téglalap

Vegán kakaós-diós csiga

Kép
Már napok óta készülök egy jó kis  kakaós-diós csiga sütésre. Eredetileg egyáltalán nem az egészségesebb változatban gondolkodtam, viszont közbejött egy Sándor-napi buli, és vele törvényszerűen a gyomorrontás (nálunk ilyenkor hatalmas trakta van, nekem pedig nem erős oldalam az önmegtartóztatás). A csigaterven nem akartam módosítani, viszont kénytelen voltam belátni, hogy valami kímélőbb receptet kell keresnem, tekintettel pici pocim állapotára. Szerencsére eszembe jutott, hogy már jó ideje kinéztem magamnak a Kifőztük oldalán egy vegán kakaós-diós csiga receptet , ideje volt előkeríteni. Picit változtattam rajta, és már álltam is neki a sütinek, ami nem macerásabb, mint a fehér lisztből készült változat, és legalább olyan finom. Érdemes adni neki egy esélyt! Hozzávalók: Tésztához: - 5 dkg élesztő - 2,5 dl kókusztej (részemről víz és kókusztejpor) - 55 dkg tönkölybúza fehérliszt (ilyen pont nem volt itthon, bármelyik bio fehérliszt megteszi) - 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt -

Mac & cheese

Kép
Totálisan rákattantam a Street Kitchen című tévéműsorra, nagyon bejött nekem Havas Dóráék friss, laza stílusa, rengeteg ötletet kaptam tőlük. Itt van mindjárt az amerikai konyha legolaszabb étele, a Mac & cheese. Annyira ínycsiklandozó volt, ahogyan elkészítette Zé a videón, hogy azonnal tudtam, nekem ez kell! Nem is hezitáltam sokáig, az első adandó alkalommal elkészítettem. Egyszerű, gyors, és nagyon finom ebéd lett belőle! Mac & cheese Hozzávalók: - 50 dkg szarvacska tészta - 20 dkg bacon - 6 dkg vaj - 4 ek liszt - 1 tk chilipehely - kb 1 l tej - 8 gerezd fokhagyma - 20 dkg sajt  - 20 dkg mirelit zöldborsó - só, bors, szerencsendió Elkészítés: A tésztát lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük és leszűrjük. A mirelit zöldborsót 5 percig főzzük lobogó forró vízben, majd leszűrjük. A bacont felkockázzuk, egy nagy serpenyőben, kevés olaj hozzáadásával zsírjára pirítjuk. Hozzáadjuk a vajat és a chilipelyhet. Ha a vaj megolvadt, hozzáadjuk a lisztet, addig hevítjük, amíg felhabzik. Fo

Gyömbéres csokitorta

Kép
Nem mindig van kedvem kreatívkodni a konyhában, van olyan, amikor pár percnél többet nem szeretnék rászánni a desszertre. Ilyenkor jöhetnek az 5 perces, összedobós receptek, amelyek aranyat érnek, mert tényleg viharos gyorsasággal elkészülnek, így roppant kevés melóval mennyeien finom nasihoz jutunk, és zsebelhetjük befelé a dicséreteket a családtagoktól. Ezért nagyon örültem, amikor megláttam a Nők Lapja Konyhában ezt az egyszerű, de nagyszerű gyömbéres csokitortát. Semmi különös, csak egy finom süti, de annak nagyon jó! Gyömbéres csokitorta Hozzávalók: - 12 dkg vaj - 5 dkg étcsoki - 4 tojás - 10 dkg cukor - 10 dkg liszt - 5 dkg kakaópor - 1 tk őrölt gyömbér - porcukor a tetejére Elkészítés: Kivajazunk és lisztezünk egy 26 cm-es tortaformát (előre szólok, hogy ebből a mennyiségből alacsony torta lesz, aki nagyot szeretne, duplázza a mennyiséget!). Egy kis lábosban összeolvasztjuk a vajat és a csokit. A tojásokat elkeverjük a cukorral. Egy kisebb tálban elkeverjük a lisztet és a kakaóp

Bounty szelet

Kép
Teljesen mást akartam sütni, de atyám beállított egy isteni finom nasival, ami rekord idő alatt elfogyott, és naná, hogy én is azonnali hatállyal el akartam készíteni. Amikor végigolvastam a receptet , láttam, hogy csak kicsit bonyolult, de egyáltalán nem nehéz elkészíteni, ezért semmi akadálya sem volt annak, hogy nekiálljak a sütinek. Valóban kicsit macerás volt, de megérte, mert isteni finom lett a végeredmény! Vigyázat, azonnali függőséget okoz! Bounty szelet Hozzávalók: Barna tészta: - 30 dkg liszt - 2 ek kakaópor - 1 cs sütőpor - 12,5 dkg vaj - 15 dkg porcukor - 1 tojás - 2 ek tejföl Kókuszos réteg: - 6 tojásfehérje - 15 dkg porcukor - 25 dkg kókuszreszelék Krém: - 6 tojássárgája - 3 ek liszt - 3 dl tej - 15 dkg vaj - 15 dkg porcukor - 1 cs vaníliás cukor Tetejére: - 20 dkg tortabevonó - 2 ek étolaj - 5 dkg kókuszreszelék Elkészítés: Először is nem esünk kétségbe, nem olyan bonyolult ez, csak neki kell állni, fog ez menni, mint a karikacsapás! Essünk is neki, mielőtt meggondoljuk

Rakott sárgarépa

Kép
Kicsit túltoltam a sárgarépát (=egy olyan ételhez szereztem be ipari mennyiséget, amit végül nem készítettem el), és mivel már nagyon a végét járták szegények, sürgősen ki kellett találnom, hogy mi legyen velük. Szerencsére eszembe jutott, hogy éppen aznap posztoltak egy rakott répás fényképet a palo facebook csoportban, gyorsan megkerestem, és azonnal megtetszett az ötlet, hogy az általam rajongásig szeretett rakott krumpli került újragondolásra ezzel a hozzávalóval. Nem gondolkodtam sokáig, már álltam is neki az ételnek, amely nagyon finom lett, felvéve a kedvencek közé! Rakott sárgarépa Hozzávalók: - 10 db tojás - 1 szál kolbász - 2 kg sárgarépa - vaj a tál kikenéséhez Elkészítés: 6 db tojást keményre főzünk (fazékban vizet melegít, tojásokat beletesz, gyufát rak a vízbe, hogy ne pukkadjanak ki, 10 percig főz, kiszed, kihűt, ennyi). A sárgarépákat meghámozzuk, felkarikázzuk, lobogó forró vízbe tesszük és puhára főzzük, leszűrjük. A kihűlt tojásokat tojásszeletelővel vékony karikákra

Fahéjas-diós csiga

Kép
Csigafüggésem még mindig végtelen, bármilyen variációt nagyon szívesen kipróbálok a műfajban. Azonban most kivételesen semmi extrára nem vágytam, csak egy sima diós tekercset szerettem készíteni reggelire. Nem kellett sokat keresnem a receptet, az egyik Nők Lapjában már korábban kinéztem magamnak ezt a fahéjas-diós változatot. Tényleg semmi különös nincs benne, egyszerűen csak  finom! Fahéjas- diós csiga Hozzávalók: Tésztához: - 50 dkg liszt - 5 dkg puha vaj - 1 tk só - 3 dl tej - 2,5 dkg élesztő - 5 dkg cukor - 1 cs vaníliás cukor - 1 citrom reszelt héja - 1 tojássárgája Töltelékhez: - 20 dkg darált dió - 10 dkg cukor - 1 tk fahéj - 10 dkg olvasztott vaj Elkészítés : A tejet mikróban meglangyosítjuk, belekeverünk 1 tk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk. A lisztet egy nagy tálba tesszük, elkeverjük a cukrokkal és a sóval, hozzáreszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a puha vajat, a tojássárgáját, végül az élesztős tejet. Ruhaujjat felgyűr, tésztát begyúr, tiszta konyharuháva

Bundáskenyér sütőben sütve

Kép
Ki nem állhatom a bundáskenyeret, még soha életemben nem próbálkoztam vele, annyira nem szeretem a látványt, ahogyan az olajban tocsog a tojásos kenyér. Meg nem fordult a fejemben, hogy esetleg sütőben is lehetne sütni, amíg meg nem láttam az ínycsiklandozó fényképeket Gizinél, azonnal beleszerettem a receptbe. Habár ritkán fogyasztok mostanában fehér kenyeret (a kilók és az egészség, ugye), de most gondolkodás nélkül a legrusztikusabb veknit vettem le a Sparban a polcról. Alig vártam, hogy hazaérjek, sütő beizzít, percek alatt előkészít, sütőbe betol, ájuldozik az illatokon, alig várja, hogy elkészüljön, gyors fotó, és már kezdődhetett is a habzsolás. Isteni finom lett a végeredmény! Hozzávalók: - 4 nagy szelet kenyér - 4 db tojás - 2 dl főzőtejszín - 10 dkg sajt - só, bors - szerencsendió - 5 dkg vaj Elkészítés: A 4 kenyeret félbevágjuk. A .sajtot lereszeljük Egy közepes tepsit kivajazunk.  Egy tálban elkeverjük a tojásokat a főzőtejszínnel, sózzuk, borsozzuk, szerencsendiót reszelün

Somlói galuska

Kép
Atyám kedvenc süteménye a somlói galuska, bármikor bármennyit meg tud enni belőle. Én is nagyon szeretem ezt a finomságot, azonban eddig összesen egyszer készítettem el itthon, és bár mennyeire sikeredett, annyira bonyolult volt, hogy azóta sem kísérleteztem vele. Ezért nagyon megörültem, amikor a Vidék íze című újságban találkoztam egy olyan recepttel, amelyhez nem kell három lapot sütni, több krémet készíteni, és bónuszként még a mélyhűtőben aggasztó módon felhalmozódott tojásfehérjék számát is csökkenteni lehet vele. Éppen ezért azonnal tudtam, hogy én ezt bizony gyorsított ütemben el fogom készíteni. Így is történt, viszonylag gyorsan megvoltam a sütivel, és bár egy kicsit csalódott voltam, mert kevesebb csoki volt benne, mint amennyit megszoktam ebben az édességben, a végeredmény mindenért kárpótolt: isteni finom lett! Somlói galuska Hozzávalók: Piskótához: - 4 tojás - 4 ek cukor - 2 ek víz - 3 ek liszt - 3 ek darált dió - fél csomag sütőpor Tetejére: - 2 marék dió - 4 dl tejszín

Spenótos brownie

Kép
Mert nem csak édes brownie létezik, hanem sós is! Megrögzött édesszájúként  meg sem fordult a fejemben, hogy ebben a műfajban is próbálkoznom kellene, aztán egyszer csak szembe jött velem egy fotó a facebook-on, és azonnal beleszerettem abba a gyönyörű zöld színbe! Szeretem a spenótot, de egészen eddig nem is gondoltam rá, hogy sütiben is fel lehetne használni. Aztán végigolvastam a receptet a Nosaltyn, és tudtam, hogy elvesztem, nekem ez kell!! Gyorsan elkészült és bár voltak fenntartásaim, de bátran megkóstoltam, és csak azt tudom mondani, hogy nagyon finom! Spenótos brownie Hozzávalók: - 45 dkg mirelit spenót - 1 nagy vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 12,5 dkg liszt - só, bors - fél cs sütőpor - 2 db tojás - 2,5 dl tej - 11,5 dkg vaj - 20 dkg mozarella sajt - reszelt sajt a tetejére Elkészítés: Egy nagy tálba tesszük a felolvasztott spenótot, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát és apróra vágott fokhagymát.  Egy kisebb tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport, és egy csipet sót.