GasztroBaráth2

Emelem poharam az első magyar aranyéremre! Köszönjük Áron! Amúgy a döntő elég uncsi volt: Áron és a tus jött, az olasz ment. Mire kettőt pillantottam, már örülhettünk is az aranynak. Így kell ezt csinálni! Már csak a sírás maradt nekünk a (kicsit hamis) Himnusz alatt.  Ez a győzelem azért is nagyon fontos volt, mert a magyar vívók (fogalmam sincs mi a különbség a fegyvernemek között, nem is érdekel, lényeg az, hogy vívnak) csapatban nem jutottak ki az olimpiára, igazából senki nem várt tőlük komoly sikereket. És tessék! Újra él a remény, hogy újra a magyar kardot fogják félni az ellenfelek a páston! De mikor is kezdődött a magyar kard legendája? Természetesen Londonban. Csak nem most, hanem egy kicsit régebben, 1908-ban. A sikerek alapja a Monarchia katonai kiképzése volt: a katonatisztek híresen jó vívókiképzést kaptak. Olyannyira, hogy egészen 1908-ig nem is engedték indulni őket az olimpián (akkor is csak egyéniben indulhattak). Ennek örömére mindjárt dupláztunk is: egyéniben és csa

Nálunk eléggé viharos idő van, ezért az egész nap a tévé előtt, az olimpia bűvöletében telt. Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy az olimpia első két érmét tatabányai szerezte (Csernoviczki Éva bronz, Ungvári Miklós ezüst)! Szép volt Évi, szép volt Miki!  Úszás: Laci ezt nagyon eltaktikáztad, kár az elmaradt döntőért, de becsülöm benned, hogy kizárólag magadat hibáztattad, segáz, van még úsznivalód!, Katinka, Gergő - szép helytállás volt, Dani - hajrá! Vívás: ismét villant a magyar kard, amikor ezeket a sorokat írom, Szilágyi Áron elődöntős, reméljük a legjobbakat! Pingpong: haladunk, haladunk.. Tenisz: Ági, ki kellett volna hagyni az olimpiát.. Vízilabda: srácok, mi volt ez? az aranyért jöttetek, vagy csak úszkáltok egy kicsikét? Montenegro ellen kapjátok össze magatokat, jó? Torna: Krisztián, a frászt hoztad rám, Vid, szép volt! A döntő már megvan, ott mindenki nulláról indul, mindent bele! Ilyen izgalmak mellett csak egy minimál ebédre volt energiám, de nagyon fincsi lett. A re

Természetesen az olimpia ihlette a "művésznevét".  Sajnos nem tudtam végignézni a nyitóünnepséget, nem sokkal azután, hogy bevonultunk a stadionba Biros Peti vezetésével (nem lesz meg a negyedik arany, Peti, miért neked kellett vinni a zászlót, eddig mindenki bukta az olimpiát, aki vitte, miért tetted ez velünk?-ez természetesen csak irónia, azért bízom Kemény Dénesben, de hát a statisztika, az statisztika..) bealudtam. De amit addig láttam, az lenyűgözött rendesen!  Kenneth Branagh hozta Shakespeare-t ahogy kell, Mr. Beant nem bírom, de ettől még jó volt, Beckham hozta saját magát (nem értem, miért hagyták ki az olimpiai csapatból? igaz, hogy már túl van a csúcson, de lélektanilag fontos lett volna, hogy ott legyen!), Ridley Scott hozta az Oscar-díjas látványvilágot. De a királynő mindent vitt! Biztos voltam benne, hogy nem hagyják ki a James Bond-poént, de azért ezt nem hittem volna! Nagyon tisztelem a királynőt (kár, hogy a családja olyan, amilyen, remélem, Vilmos és Kate

Szerintem már kiderült rólam, hogy nagyon szeretem a századelő (nem a mostani, az előző) világát. Az 1900-as évek elején aranykorát élte a költészet, az írók a szellemi élet motorjai voltak. Életük központja a kávéház volt, ott alkottak (egyik írónkról máig él az a legenda, hogy egy kávéházi szalvétára írta az aznapi leadandó anyagot, elküldte az újság főszerkesztőjének, aki elküldte neki a kávéházba a járandóságát), gyakorlatilag ott éltek. Aztán jött a háború, és örökre eltűnt ez a kávéházi világ.  Majd a néhány évvel ezelőtt újra kinyitották a Centrál Kávéházat, amely igyekszik megidézni ezeket az időket. Sajnos még nem volt alkalmam elmenni a Centrálba, de a nemsokára esedékes szabadságom alatt szakítok rá időt, és alaposan körülnézek benne, és természetesen jól végigkóstolom a választékot. Tavasszal már majdnem sikerült eljutnom, de sajnos egy leadási határidő közbeszólt, ezért végül nem jött össze. Nagyon sajnáltam, mert egy egyedülálló kísérletről maradtam le: a kávéház gasztrob

Halál! Esőt permeteznek! Na, ez persze csak írói túlzás volt, nem a madarak miatt esik nálunk az eső, de hát valamivel fel kellett vezetnem a madártejet, nem? A család nagy kedvence a madártej (csak hogy érzékeltessem: dupla adagot készítettem, abból szegény húgoméknak csak egy kis doboznyi jutott, a többit záros határidő alatt elpusztítottuk atyámmal). A hétvégén első alkalommal készítettem. Hogy eddig miért nem? A galuskák miatt: tuti biztos voltam benne, hogy nem leszek képes egy galuskát kiszaggatni, és felfőzni a tejben. Mivel szépen lassan kezdek kicombosodni gasztroügyben (már nem félek attól, hogy valami nem sikerül, inkább kipróbálom mire megyünk mi ketten: a recept és én), ezért úgy éreztem, most jött el az ideje, hogy szembenézzek a mumussal: a habgaluskával. Nos, a konklúzió: nem lettek szépségdíjasak a galuskák, de sikerültek. Első kísérletnek elmentek. Atyámmal viszont közöltem, hogy a mostani madártejet ossza be egy ideig, mert túl macerás. Belenyugodott (mit tehetett vo

Látszik a kenyéren, hogy cukkini van benne? Ugye, hogy nem igazán? Na de, hogyan került a kenyér az asztalra? Úgy kezdődött, hogy a lecsós husihoz kellett vennem cukkinit. Már korábban kinéztem magamnak EZT a receptet. Soha nem ettem még cukkinis kenyeret, ezt ki kellett próbálnom! A lecsóhoz úgyis kell, veszek három cukkinit és két ételt ütök egy csapásra. Na most, tudni kell, hogy én eddig még nem ettem cukkinit. Valahogy kimaradt. Az hagyján, de még nem is vettem, fogalmam sem volt róla, hogyan néz ki (pedig rá akartam guglizni, de természetesen elfelejtettem, akkor jutott eszembe, amikor már ott álltam a zöldséges előtt). Tehát megvettem minden mást, amit akartam, majd kedvesen mosolyogva rákérdeztem az eladónál: cukkini van? Válasz: természetesen, ott van előtted. Így kerültem testközelbe a cukkinivel. Nem voltam beájulva a kicsikéktől, de hát, egyszer minden ízt fel kell fedezni, ennek most jött el az ideje, hajrá Zsuzsi, cukkinire fel! Szerencsémre bele volt írva a receptbe, ho

Egyperces. Régen volt brownie, kéne sütni egyet. Tele van a hűtő sűrített tejjel, foglalja a helyet. A dió íze is hiánycikk volt mostanában. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a megfelelő recept a megfelelő helyen és időben került a megfelelő papírra. Hírül hoztam nektek, hogy megcselekedtük, amit megkövetelt a leírás. Tömör öröm! A recept a barbikonyhaja.blogspot.hu-n lelhető fel (bocs Barbi, de valamiért nem talált rá a keresőd a receptre, ezért nem linkeltem be). Csokis-diós karamellás szelet Hozzávalók a tésztához: - 20 dkg vaj - 5 dkg kakaó - 30 dkg cukor (na ja, ez brownie, ez van!) - 2 tojás - 22 dkg liszt Hozzávalók a krémhez: - 12 dkg vaj - 2 tubus sűrített tej - 2 ek méz - 7 dkg cukor - 6 dkg darált dió A tetejére: - 10 dkg étcsoki - 10 dkg tejcsoki - 1 ek olaj - 2 dkg darált dió Elkészítés: Egy edényben megolvasztjuk a vajat, hozzákeverjük a kakaót és a cukrot. A tűzről levéve hozzákeverjük a tojásokat, majd a lisztet. Sütőpapírral kibélelünk egy kisebb tepsit, úgy hogy körben

Dübörög a lecsószezon. Lecsóügyben sincs túl nagy tapasztalatom: tavaly kedvenc húgom útmutatásai alapján megpróbálkoztam egy alaplecsóval (csak paradicsom és paprika, semmi extra hozzávaló), de nem igazán hagyott mély nyomot gasztronómiai fejlődésem útján ezen próbálkozás. Tavasszal a Stahl magazinnak (testvéri és unokatestvéri segítséggel) spanyol lecsót készítettem, ami finom volt, de nem igazán felel meg "a" lecsó kritériumainak: paradicsom, paprika, valami husi (nálam a lecsó és a rizs nem összeférő fogalmak, de hát ahány ház, annyiféle lecsó, nemdebár?) Ami felgyorsította lecsóügyben az eseményeket az a Kistücsök-féle lecsós bulgur volt: elhatároztam, hogy ha találok egy olyan receptet, ami felserkenti ízlelőbimbóimat, nekivágok a műveletnek. Továbbá a spájzban figyel egy fél kilós kukoricadara, ami három hét múlva lejár, tehát köretként őt szerettem volna felhasználni. Aztán a héten szembejött velem EZ a recept. Azonnal tudtam, hogy megvan a vasárnapi ebéd. Majd megje

Nálatok is szomorú, esős idő van? Nekem teljesen beőszült a hangulatom. Ha már hangulatban vagyunk: észrevettétek, hogy a tészta reagál készítőjének a hangulatára?  Erre jó példa a képen látható kalács története is. Csütörtökön elég bolond napom volt, síkidegen jöttem haza, és még idegesen gyúrtam be a tésztát. Majd letakartam kelni, és elmentem vasalni. A vasalás alatt megnyugodtam, és mikor eltelt a fél óra, döbbentem láttam, hogy a tészta nem kelt meg. Pedig az élesztő rendben felfutott, a tészta rendben összeállt, egyszerűen nem volt ötletem, mi letett a gond. A tésztát kihajítottam a kukába, majd mivel nagyon kíváncsi voltam már erre a sütire (és a málnát is fel kellett használni), ezért újráztam. Mindent teljesen ugyanúgy csináltam, mint első alkalommal, annyi volt a különbség, hogy most már teljesen nyugodtan gyúrtam be a tésztát. És másodjára simán ment minden! Azt hiszem, erre mondaná Shakespeare mester: "több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni kép

Vajon mit rejt a fekete doboz?  Formája elárulja: ő bizony egy kuglófforma, tehát 99,9%-os valószínűséggel egy kuglófot. Sokféle kuglófot sütöttem már, de amit ma hoztam nektek, az a család kedvence. A tésztája egyszerű, és mégis benne van az a bizonyos plusz, amitől egyszeriben egy másik korban érzi magát az ember lánya (a fia is természetesen).  Én mindig mondom magamról, hogy eltévesztettem az évszázadot, a Monarchia korában kellett volna élnem. Nagyon jól éreztem volna magam: a napjaim azzal teltek volna, hogy vezettem volna egy szép kúriának a háztartását, olvasgattam volna szép nagy házunk világos teraszán, ápoltam volna kertjeimet, sétáltattam volna kutyáimat, teadélutánokon láttam volna vendégül ismerőseinket. Na, és persze sütöttem-főztem volna kis családom minden tagjára (konyhai személyzettel kisegítve természetesen). Időnként ellátogattam volna székesfővárosunkba, megcsodáltam volna a kor vívmányait: a kis földalattit (hol volt még a metró!), a fogaskerekűt, Vajdahunyad vár

Vegyétek le a szemeteket a képről (lesz még lejjebb több is, nem kell izgulni) és nézzetek balra és jobbra. Látjátok, hogy már nem csak a csupasz "falakat" látjátok? Kezdek berendezkedni kis blogomban.  Már régen terveztem, hogy életre hívom a kicsikét (grafomániában szenvedek, rengeteg mondanivalóm és receptem van), de a várható technikai nehézségek mindig visszatartottak. Köztudott rólam, hogy taszítom a technikát (csak egy példa: uniós pályázatokkal foglalkozom  - nem pályázatíró vagyok, higgyétek el, a pályázat megírása a legegyszerűbb dolog, azt elő is kell készíteni és meg is kell valósítani!-, és amikor ki kell töltenem a pályázati kitöltőprogramot, akkor mindig valami számítástechnikai nehézség támad..),  biztos voltam benne, hogy nem leszek képes technikailag összerakni egy blogot. Nos, nem is tudtam, ámde kedvenc húgom (akit megtaláltok a www.alexaesigor.blgogspot.com-on) szerencsére segített, úgyhogy végül megszületett (rám jellemzően hirtelen felindulásból). Egy j

Ez egy turbózott vaníliafagyi, de a készítése során történekről nekem az Elemi ösztön című film jutott eszembe. A kultikus film igazából egy jó kis krimi, abban különbözik a többi tucatárutól, hogy volt egy jó forgatókönyvírója és egy jó rendezője. Na, és persze sztárt csinált Sharon Stone-ból. (aki egy tucatszínésznő, csak mákja volt, szerintem..). A Casinoban fantasztikus volt, de azóta valahogy késik a következő nagy dobás.. Na de nem Sharonról akartam értekezni, hanem arról, hogy mi köze van a filmnek a fagyimhoz. Emlékeztek, amikor a filmben jégvágóval vágja a jeget kedvenc Sharonunk? Nos, valami ilyesmi jelenetbe keveredtem én is akaratomon kívül. Tehát az történt, hogy amikor elkészült a fagyi, kötelességtudóan félóránként kavaragattam a fagyikezdeményt, amikor egy kavarásnál arra lettem figyelmes, hogy nem igazán fagy a fagyi. Jobban megnéztem a mélyhűtőt, és felfedeztem, hogy bizony jelentős jégréteg képződött az ajtó mellett, és nem zár rendesen a mélyhűtő. Azt még el kell me

Atyám beállított egy nagy rakás sárgabarackkal. Valamit kellett kezdenem vele. Mivel tegnap "kialkottam" magam a cappuccino tortával, ezért ma az ihlet olyan messziről kerülgetett, hogy simán elkerültük egymást. Ráadásul rajtam volt a lustaság, vagyis nem volt kedvem sok időt tölteni a konyhában. Egy gyors lepényben gondolkodtam, és eszembe jutott, hogy nemrégen láttam egy sárgabarackos lepény receptet ITT , ami gyorsan megvan.  Nem is húzom tovább az időt, íme a recept: Lusta asszony sárgabarackos lepénye Hozzávalók: - 50 dkg sárgabarack (természetesen bármilyen más gyümi is lehet) - 50 dkg túró - 40 dkg liszt - 1 cs sütőpor - 20 dkg porcukor - 20 dkg vaj - 4 tojás - 2 dl tej - 2 cs vaníliás cukor - csipet só Elkészítés: A vaj felével vastagon kikenjük a nagy tepsit. A lisztet összeszitáljuk a porcukorral, belekeverjük a sütőport, a csipet sót. Az elegy felét felét a tepsibe szórjuk egyenletesen. A túrót rámorzsoljuk a lisztes keverékre. Erre rászórjuk egyenletesen a baracko

Szerdán, a Chefparade-nál nagyon finom cappuccinót ittam, és hazafelé a vonaton eldöntöttem, hogy hétvégén hasonló ízvilágú sütit akarok enni, de nem tiramisut (hiányzott a sütőm, használni akartam végre a trópusi hőség miatt kényszerleállás után). Már több kávés sütit sütöttem "hosszú" konyhai életpályám során, de most valami különlegesre vágytam. Mi a teendő ilyenkor? Receptet kell keresni. Irgalmatlan mennyiségű szakácskönyv (gyűjtöm őket rendesen..), és újság (előfizetője vagyok a Stahl magazinnak, a Nők Lapja Konyhának, a Vidék ízének és a BBC GoodFoodnak) áll rendelkezésre, ha receptet akarok keresni (és akkor az internetes lehetőségekről még nem is szóltam). Én alapvetően "beleszeretős" alapon szoktam receptet választani, de most nem ez történt. Már áprilisban kinéztem magamnak a GoodFoodban egy cappuccinotorta receptet, de mindig halasztottam a megsütését. Most ez a perc is elkövetkezett. A sütési folyamat természetesen nem volt sima, pedig a recept nem túl