Kelta lakoma

Hogyan erősíti testét és lelkét egy köztisztviselő a vasárnapi önkormányzati választásokra? Ha olyan gasztrokalandor, mint jelen sorok írója, természetesen kelta vacsorán vesz részt! A tatabányai múzeumban új kiállítás nyílt a kelta kultúrával kapcsolatosan, és kitalálták, hogy egy ínyenc vacsora keretében tartanak tárlatvezetést az erre fogékony közönségnek. Mivel abszolút célcsoportnak éreztem magam, természetesen ott volt a helyem a rendezvényen, ahol nagyon jól éreztem magam, és a másnapi választási munkálatokat is sikerült rendben abszolválni, tehát nem szenvedett hátrányt a köz azért, mert nekem ízorgiából soha nem elég!

Mivel a múltkori rendezvényen (melynek témája a rómaiak voltak) rájöttünk a kolléganőmmel, hogy isteni finom limonádék közül lehet választani, ezért természetesen ezzel indítottuk az estét, ezúttal epres változatban, amely egyszerűen fenséges volt:

A szórakoztató és tartalmas tárlatvezetés után meglepő módon egy kis sörtörténelem következett, miközben sorjáztak az érdekességek a kelták sörfogyasztási szokásairól (sokkal jobb minőségű nedűket alkottak, mint a rómaiak, és még őket nevezték barbárnak!), miközben megérkeztek az asztalokra a mézes gyömbérsörök, melynek az ízéről nem tudok beszámolni, ugyanis az antialkoholizmusomat csak arra az egyszeri alkalomra szándékozom felfüggeszteni, amikor Cumberbatch megnyeri az Oscart, de a többiek körében nagy tetszést aratott:

És már érkezett is a leves, egészen pontosan medvehagymás kölesgombóc csalánlevessel körülöntve. Bármilyen hihetetlen, az általunk sokszor lenézett és semmire sem használt növényekből a kelták csodákat alkottak, nekem például soha nem jutott volna eszembe csalánból levest készíteni. Az íze olyan, mint a spenóté, de egy fokkal mélyebb az ízvilága, a medvehagymás kölesgombóc kiválóan egészítette ki a finomságot. Ez a fogás biztosan el fog készülni az én konyhámban is!

Miközben érkezett a főfogás, megtudhattuk, hogy a kelták igazi fitnessz menüt fogyasztottak, rengeteg hús jellemezte a konyhájukat, viszont egészséges magvakkal tálalták őket, nem krumplival vagy rizzsel. Nagy kedvencük volt a káposzta, sokféleképpen készítették, ebből kaptunk egy kis ízelítőt a következő fogásnál, melynek neve nagyon költőien fogalmazva ez volt "malac és bárány sörrel ragunak főzve köményes gabonatörettel és káposztával". Elsőre furcsa ízkombináció volt, de hamar rákattantunk, mivel  a vajpuha húsokat kiválóan egészítette ki a rusztikus köret. 

És már csak a desszert maradt hátra, miközben várakoztunk a záró fogásra, újabb érdekességet tudtunk meg a keltákról, és még az esti meseadagunkat is sikerült abszolválni. Istenien szórakoztunk, gyorsan repült az idő, hamar megérkezett a gall tejespite pitypangos bodzával. A tejespitében semmi különleges nem volt, annál inkább a pitypangos bodzaöntetben, amely valahol az eper és szilvalekvár között helyezkedik el ízvilágában. 

Sajnos véget ért az ínyenc vacsora, nagyon jól éreztem magam, különlegesen jól sikerült gasztrokalandhoz volt szerencsém, alig várom, hogy a druidák is asztalra (azaz kiállításra)  kerüljenek a múzeumban!