Ínyenc forró csoki
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Több receptet is készültem ma kipróbálni, abszolút gasztronapra készültem, de a konyha fellázadt ellenem, én pedig több kudarc után úgy döntöttem, hogy akkor mára hagyjuk a konyhatündérkedést, holnap is van nap. Reggel sima mezei kemény tojást sütöttem, de valamiért nem volt az igazi az íze. Ezután nekiálltam annak a csokikrémnek, amelyre már napok óta készültem. De a tojások ma sztrájkba léptek, kétszer egymás után kicsapódtak a krém készítése közben (ezerszer készítettem már ilyet, és a tojások is jó minőségűek voltak, tehát nem technikai probléma volt, az tuti), mire én elvesztettem a türelmemet, falhoz vágtam a habverőt (hülyeség volt, moshattam le utána a falat, de ez akkor nem érdekelt), és ékes francia nyelven elkezdtem cifrákat mondani (kizárólag ezen a nyelven vagyok hajlandó káromkodni, meg ne kérdezzétek, miért). Miután kidühöngtem magam, otthagytam szétvágva a konyhát, magamhoz vettem az aktuális Nők Lapját, és bekuckóztam az ágyamba elolvasni. Mire a végére értem, végigáramoltattam magamon a csit, lehiggadtam, és beláttam, hogy az égiek ma nem akarják, hogy csodákat alkossak a konyhában, ezt a dolgot el kell engedni. Viszont kellett a sikerélmény a kudarcok után, na és a csokoholizmusom is erősen dolgozott bennem, úgyhogy az egyszerű, de nagyszerű forró csoki mellett döntöttem. Viszont ízorgiára készültem ma, ezért valami különlegességre vágytam, így elsprinteltem a Nosalty-ra ötletért, és perceken belül szerelembe is estem egy recepttel annak rendje és módja szerint. Percek alatt elkészült, már a második poharat kortyolgatom belőle, mindjárt keresek egy jó filmet, és a kutyus társaságában megnézem, és ezzel mégis össze is hoztam magamnak egy szép őszi napot, hiába esküdött össze ellenem minden.
Ínyenc forró csoki
Hozzávalók:
- 4 dl tej
- 2 dl habtejszín
- 4 ek instant kakaópor (lánykori nevén nesquick)
- 4 ek nutella
- 2 tk vanília aroma
- 2 kupica rum
- 1/2 tk őrölt ánizs
- tejszínhab a tetejére (én lusta voltam, és bolti készterméket használtam, de seperc alatt fel lehet verni 2 dl habtejszínt e célból)
Elkészítés:
Nem bonyolítjuk túl az életünket, gyorsan lezavarjuk a finomság elkészítését.
Előkapunk egy közepes lábost, beletesszük a tejet, a tejszínt, a nesquick-et, és a nutellát, csomómentesre keverjük. Mehet is a tűzre, kis lángon jól felmelegítjük (ne forraljuk!), hozzáadjuk a vanília aromát, a rumot és az ánizst, még egy percig főzzük, és már zárhatjuk is el a gázt (villanyt, ami van).
Megpróbáljuk megvárni, amíg langyosra hűl a csoki, hogy ne égessük szét a szánkat (mission impossible, olyan illatok áradnak felőle, hogy bűnbe fogunk esni), pohárba töltjük, jól megpúpozzuk tejszínhabbal, és már kortyolhatjuk is a mennyei italt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése