Borbás Marcsi: A sűrűje 2.

Ha szombat, akkor Gasztroangyal. Igyekszem úgy alakítani a napomat, hogy 17 órakor már teljes nyugalomban ülhessek a tévé előtt, és átadjam magam Borbás Marcsi tálalásában a jó értelemben vett igazi vidéki ízeknek. Nem véletlenül hatalmas siker a műsor, kiváló a szerkesztése, csodás magyar tájakon barangolunk, jókat főzünk, igazi házias finomságok tömkelege tárul elénk, értékes és érdekes embereket ismerhetünk meg. A műsorvezető stílusát lehet szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy sugárzik róla, mekkora szenvedéllyel viseltetik a gasztronómia iránt, és igazi vidéki lányként szót tud érteni a vendéglátóival. Mert ez az igazi varázsa a műsornak: úgy érezzük, a falusi nagymamához térünk be arra az egy órára, és megpihen a lelkünk az egész heti rohanás után. 

Habár én városban (pontosabban megyeszékhelyen, hiszen Tatabánya az) élek, és nem faluban, de magaménak vallom azokat az értékeket, amelyeket ez a kedves műsor minden kockájában sugall: tudni kell a fontossági sorrendet, minőségi életet kell élni, és természetesen minőségi ételeket kell fogyasztani, egészséges, de nem szélsőséges életmódot kell folytatni. Ezt nagyanyáink pontosan tudták, és bearanyozták gyerekkorunkat ezzel a gondolkodásmóddal, hiszen isteni finomakat ettünk, mégsem híztunk el, és nem rohangáltunk folyamatosan orvoshoz minden apró-cseprő bajunkkal (nem értünk rá, mert játszanunk kellett, és hasonlóan fontos dolgokkal ütöttük el az időnket). Vagyis igenis jó, hogy van egy ilyen tévéműsor, amely visszahozza ezeket a régi napokat, és ráirányítja a figyelmünket arra, hogy vegyünk példát azokról az emberekről, akik meg tudták teremteni az életükben azt a harmóniát, amelyről olyan sokan álmodunk.

Nem volt kérdés, hogy az évek alatt felgyűlt rengeteg receptből szakácskönyv készül, A sűrűje első kötete minden eladási rekordot megdöntött, az év könyve lett a saját kategóriájában, magasan volt tehát az a bizonyos léc. Nem is sikerült átvinni, viszont mindenképpen méltó folytatás született. Egyrészt folyamatosan csurog az olvasó nyála, annyira jóízűek a leírások, másrészt pedig olyan hívogatóak a fotók, hogy szívünk szerint állnánk is neki azonnal az ínycsiklandozó recepteknek. Akinek bejön a műsor a stílusa, a könyvet is imádni fogja, Borbás Marcsi írásban is ugyanolyan meggyőzően tud érvelni a régi ételek mellett, mint a műsorban. Sokadjára sikerült rácsodálkoznom arra, hogy milyen egészségesen étkeztek elődeink, igen, volt disznótoros, de hajdina, köles és megannyi, mostanában divatos irányzat hozzávalói, vagyis trendek jönnek - mennek a gasztronómiában, miközben az általában olyannyira lenézett falusi konyhákon már nagyon régen tudták nagyanyáink, mire van szüksége a család szervezetének ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében. Vegák számára is tartogat jó néhány izgalmas receptet ez a könyv, sőt, többször is felhívja a figyelmünket Marcsi arra, hogy régen vidéken természetes volt, hogy egészségi okokból heti legalább három napot húsmentesen étkeztek. Vagyis mindenkinek bátran ajánlható ez a kötet, kiváló karácsonyi ajándék, jól szerkesztett darabról van szó, és csak hajszálnyival marad el az előző kötet színvonalától.

Egyetlen problémám van: jelenleg beteg vagyok, így még várnom kell pár napot, amíg nekiláthatok gyerekkorom kedvenc tejlevesének nem kicsit felturbózott változatának, de annyi baj legyen, úgysem fogom mostanában eltenni a konyhaasztalról ezt a szakácskönyvet, az tuti!

9/10