Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2024

Cseresznyés kenyér

Kép
  Teljesen mást terveztem sütni a hétvégén, azonban közbejött egy családon belüli betegség, melynek eredményeként a desszertet le kellett redukálnom a legminimálisabbra. Némi hezitálás után eszembe jutott, hogy láttam a Vidék ízében egy jó kis receptet, amihez nem kell sok minden, és gyorsan megvan. Viharsebesen előkerítettem a leírást, elrohantam a Sparba venni cseresznyét, és már indulhatott is a konyhatündérkedés. Egyszerű, gyors, és nagyon finom, mi más kell még egy szép vasárnapi napon? Hozzávalók : 16 dkg puha vaj 16 dkg cukor 1 teáskanál vaníliakivonat 3 db tojás 15 dkg görög joghurt 26 dkg liszt 2 teáskanál sütőpor 35 dkg cseresznye 2 evőkanál barna cukor Elkészítés: Kimagozzuk a cseresznyét, ha nagy szemű, el is felezzük. Egy keverőtálban kézi robotgéppel kihabosítjuk a cukrot a puha vajjal. Hozzáadjuk a vaníliakivonatot, a joghurtot, és az egész tojásokat is, ezekkel is egyneművé keverjük.  Egy másik tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral. Fakanállal dolgozva hozzáforgat

Madeleine

Kép
  A szombati munkavégzés ezúttal is kikészített, ráadásul a pénteki túrázás sem tett túl jót nekem, ezért vasárnapra csak valami nagyon egyszerű sütire éreztem magam elegendőnek. Vesztemre Borbás Marcsi szakácskönyvét lapozgattam, amelynek egyik oldalán megláttam a madeleine receptjét, és rádöbbentem, hogy nekem van madeleine sütőm, miért nem használom? Ezzel a kérdés el is dőlt, egy egyszerű, de nagyszerű finomságot készítettem, sajnos csak kis adagot, de nem baj, legfeljebb majd készítek még, ha túl gyorsan elfogy. Hozzávalók: 10 dkg liszt 10 dkg cukor 2 db tojás 12 dkg vaj 1 csipet só 1 tk sütőpor  1 ek reszelt citromhéj (nálam egy kupak citromlé) 1 ek reszelt narancshéj (kihagytam) 1 tk vaníliaaroma kevés liszt és vaj a formák kikenéséhez Elkészítés: A vajat egy kisebb lábosba tesszük és kisütjük. Ez azt jelenti, hogy addig forraljuk, amíg megszűnik a habzása. Ekkor lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk kihűlni. A két egész tojást elkezdjük felverni, és ha már habosodik, lassanként adagolj

Aranygaluska

Kép
  Néhány nappal ezelőtt aranygaluskát rendeltem ebédre, és hát, nem volt az igazi. Hiányzott belőle az igazi nagymamás íz, amit megszoktam gyerekkoromban, ezért elhatároztam, hogy vasárnap én bizony ezt a finomságot fogom elkészíteni, merthogy nekem ez jobban fog menni. A cél érdekében végigolvastam több receptúrát is, végül úgy döntöttem, hogy bízom Borbás Marcsiban, és az ő szakácskönyvében szereplő leírás alapján fogok ügyeskedni. Nos, ez bejött, mert bár ráment a vasárnap délelőttöm erre a régi klasszikusra, megérte, mert nagyon finom lett.  Hozzávalók: Tésztához: 50 dkg liszt 3 db tojássárgája 3 dkg élesztő 3 dl tej fél kk só fél citrom reszelt héja (nálam fél kupak citromlé) 10 dkg vaj 2 tk cukor Szóráshoz : 20 dkg darált dió 10 dkg cukor fél citrom reszelt héja (nálam fél kupak citromlé) 20 dkg vaj Sodóhoz: 5 db tojássárgája 5 dkg cukor 3 dl tej 1 tk vaníliaaroma Elkészítés : A lisztet egy tálba tesszük, és jól elkeverjük benne a csipet sót, a citromhéjat és a cukrot. Közben az

Lisztmentes csokoládétorta

Kép
  Óriási kedvencem Borbás Marcsi Konyhám című sorozata, minden héten megnézem, remek dolgok készülnek nála. Ez a recept szerelem volt első látásra, amikor láttam, tudtam, hogy én ezt meg fogom csinálni. Az idő most jött el, hiszen végre volt lehetőségem valami komolyabbat alkotni a konyhában, és rettenetesen vágytam egy csokitortára, ezért nem volt kérdés, hogy ez a finomság fog elkészülni ezen a szép szombati napon.  Meglepően egyszerű elkészíteni, és nagyon finom, mindenkinek csak ajánlani tudom. Nálunk nem lesz hosszú életű, az biztos... Hozzávalók: Tésztához: 20 dkg étcsoki 12 dkg vaj 30 ml feketekávé 4 db tojás 4 ek cukor 7,5 dkg kakaópor A csokoládé ganache-hoz: 1 dl habtejszín 10 dkg étcsoki Tetejére :  egy csomag fagyasztott gyümölcskeverék Elkészítés: A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztjuk. A megolvadt csokoládét és vajat összekavarjuk, hozzáöntjük a feketekávét, és egyenként beletörjük a tojásokat, majd beletesszük a cukrot és a kakaóport. Jól elkeverjük, hogy nem maradja